Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Dedinszky Gyula: Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok hétköznapjaiban, népi elemek vallásosságukban
DEDINSZKY GYULA: VALLÁSOS ELEMEK . .. 17 így a békéscsabai szlovákoknál is nagyon féltették a kisgyermeket a szemmel veréstől. A gyermeket bárki megverhette szemmel, nemcsak ellenséges érzületű ember, hanem az apa éppen úgy, mint a rokonok, a szomszédok, általában a látogatók. Ha valaki nagyon rácsodálkozott a gyermekre, ha nagyon megdicsérte a szépségét, máris készen volt a baj. Ezért az újszülöttet a látogatók sok helyen mind a mai napig „megköpködik”, hogy véletlenül se igézzék meg. A látogató mondja: Megyek, kicsit megköpködöm, hogy meg ne verjem szemmel. A szemmel verés elleni védekezésül az újszülöttre fordítva adták fel in- gecskéjét, ugyancsak szokásban volt a kisgyerek kezére, hajába piros pamutot, általában piros fonalat, vagy szalagot kötni. Gatyamadzag, füstölés is védhetett a szemmel verés ellen. A leggyakoribb gyógymód mégis a szemvíz készítése volt. Faszén parazsat dobtak a vízbe, amely vízzel aztán a beteget megmosdatták, egy keveset meg is itattak vele, a megmaradt vizet pedig a kapuk sarokvasára öntötték. Az egészen általános, szinte mindenütt, így Békéscsabán is föllelhető szokások közül való az is, hogy a kisbaba keresztelőjétől visszatérők ezekkel a szavakkal köszöntöttek be a házba: Pogányt vittünk, keresztyént hoztunk. Tudunk arról is, hogy ha egyszerre 5—6, vagy annál is több gyermeket kereszteltek, akiknek nagy többsége fiú volt s csak egy-két kislány akadt közöttük, akkor szokásban volt azt mondani: No, ezek a lányok is kapósak, értékesek lesznek, ha majd felnőnek. A csabaiak gyakorolták azt a szokást is, hogy a keresztelésről hazahozott leánygyermeket letették a földre, s egy fiú onnan hirtelen felkapta, mert igy majd akkor is kapós lesz, ha felnő. A házasságon kívüli terhesség (prespala sa) és törvénytelen gyermek (pres- panca) a múltban, a századfordulóig elég ritka volt a csabai evangélikus szlovákok körében. Nagy szégyen volt ez a nőre, megvetés, ítélet volt osztályrésze még a legközelebbi hozzátartozók részéről is: Hogy nem nyílik meg a föld alatta, hogy ilyen szégyent hozott ránk! Ha leánytársai, a többi asz- szonyok talán nem is gyalázták durván az ilyen személyt, mindenesetre gúnyolták, csipkedték (Öobali ju). A magzatelhajtást ismerték a régi csabaiak is, bár ritkán alkalmazták. A legegyszerűbb eljárások közé tartozott az, amikor a terhes nő nagy súlyt emelt. Hogy ne legyen gyereke, pl. zsákot emelt. Máskor kihegyezett fadarabot szúrtak a méhbe, vagy tályoggyökeret (korencok) tettek bele, mert az „kihúzza, tönkreteszi” a kezdődő terhet. Tótkomlóson, de Békéscsabán is a papsajt (sírik) letisztított, lekapart gyökerét tették éjszakára a méhbe, az „kimarta, és elment neki” (a terhessége). Halál, feltámadás A halálra való felkészülés egyik lényeges formája volt a betegágyon való úrvacsoravétel, az Istennel és az emberekkel való dolgaink elrendezése. Mert az úrvacsorázó és halálra készülő beteg nemcsak az Istennel békült meg, hanem megbékélni igyekezett embertársaival is. Bocsánatot kért házanépétől, ha valakit valamikor megbántott volna, és nem volt ritka eset az sem, hogy a haldokló üzent — talán nagyon is régi — haragosának: jöjjön el, békülje- nek meg. És az ellenség, a haragos rendszerint el is jött, és ilyenkor a jelenlevők nagy megindulása közepette megtörtént a kibékülés. A beteg nyugodtan halt meg, az élő pedig jobb lelkiismerettel folytathatta életét. De a halálra való felkészülés megmutatkozhatott más, egészen apró, pró
