Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991

1991 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Az apostolok cselekedetei

62

VEÖREÖS IMRE: AZ APOSTOLOK CSELEKEDET

nem Jézus nevének kimondása által gyógyul meg a rokkant (3,6). A gyógyulást Jézus neve munkálta, s az ő neve a hit tárgya: a Jézus nevébe vetett hit alapján gyógyította meg az ő neve a sántát, és az ő neve által munkált hit adta neki az épséget (3,16). Lukács vigyáz arra, hogy Jézus nevének kiejtését megkülönböztesse az antik gondolkozásban a névnek tulajdonított varázserőtől: Isten az, aki Jézus nevének kimondásakor cselekedett, és ezzel „megdicsőítette az ő gyermekét, Jézust” (3,13). Jézus nevének szerepe végigvonul az egész könyvön (4,10.12.30 ;8,12 ;9,16.27 ;10,43 ;15,26 ;21,13). Ennek a sajátos lukácsi vonásnak az a teológiai jelentősége, hogy a mennyben levő Jézus neve által valamiképpen mégis jelen van a földön és munkálkodik.

A Szentiélekről három különböző kijelentést kapcsol össze az Acta egymással (E. Haenchen). A Szentlélek ajándékában minden keresztény részesül a keresztségkor (2,38). A Lélek elnyerésének valóságát eksztatikus megnyilvánulások teszik láthatóvá; ilyen a nyelveken szólás (10,44—48;11,15;15,8). A Szentlélek készít fel egyes keresztényeket bizonyos feladatokra meghatározott pillanatokban, s ad utasítást a misszió 'különleges helyzeteiben (4,31; 7,55—56 ;13,2.4.9. — 8,29 ;11,12 ;16,6—7 ;21,4). Az utóbbit az Actában a Szentlélek helyett „az Ür angyala” vagy „látomás” is teljesítheti (8,26;10,3;27,23— 24:9,10.12 ;16,9—10 stb.).

Átfogó értelemben egyházról az Apostolok cselekedetei csak egy helyen szól: mint egy nagyobb földrajzi terület kereszténységéről (9,31). Az ekiklé- szia szó mindig az egyes gyülekezet értelmében használatos. Az úrvacsora a gyülekezeti összejövetel magától értetődő része. Értelmét és jelentőségét külön nem világítja meg az Acta, de kiemeli az örvendező jellegét (2,46 ;20,7).

Az író alkotása

Honnan veszi Lukács könyvéhez az anyagot? — ez egyike az újszövetségi kutatás legnehezebb kérdéseinek. Kétségtelenül vannak forrásai, ha megközelítőleg sem olyan mértékben, mint az evangéliumában. Felfedezésük az Acta szövegében igen bonyolult tudományos feladat. Az Apostolok cselekedetei részletes versről versre haladó teológiai írásmagyarázatának dolga, hogy az adott helyen megpróbálja felderíteni: itt és itt Lukács a hagyományból merít; az írásbeli forrás vagy szóbeli emlékezés adatát így és így kiegészíti, átformálja; ezt és ezt az elbeszélést maga alakította.

Volt idő, amikor a kutatás úgy vélte, hogy azokban a részletekben, ahol az elbeszélés egyes vagy többes szám harmadik személyből többes szám első személyre vált át, Pál apostol egyik útitársának feljegyzéseit használja fel a könyv írója (ez lenne az ún. „Mi-forrás”). Ilyen hely például a következő: Pál és munkatársai „Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket... Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak ... A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot” (16,7—10). A folytatás Filippibe vezet, de az ottani események végén már többes szám harmadik személyt használ a szerző (16,40). Hasonló „mi” fogalmazásé szakaszok továbbra is előfordulnak. A későbbi kutatás során kiderült, hogy ez a stílus- váltás az antik történetírásban az életszerű ábrázolás kedvelt eszköze. Más írásmagyarázati okok is bizonyítják, hogy a mi-részletek nem egy itinerá- riumból, útinaplóból valók, hanem Lukács írói módszeréhez tartoznak: ez-