Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Az apostolok cselekedetei
VEÖREÖS IMRE: AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI 59 beszélt tanítványainak (1,3; 19,9; 20,25 stb.). A mennybemenetel helye Lukács evangéliumában Betánia, az ApCsel-ben az Olajfák hegye. Mindkettő különböző távolságban Jeruzsálem közelében fekszik. Lukács nem rendelkezett közelebbi helyismerettel, hogy ellentmondást lásson kétféle közlése között — ez bennünket figyelmeztethet, hogy a Szentírásnak fundamentalista, szó szerinti értelmezése helytelen, s eltereli figyelmünket Istennek a Bibliában foglalt igazi üzeneteitől. Jézusnak az Acta elején elmondott mennybemenetele Lukács számára üdvtörténeti határvonal. Jézus búcsúszavaival Lukács megvilágítja az új üdvtörténeti korszak kezdetét, pünkösdöt mint Isten ígéretének teljesülését (Lk 24,49; ApCsel 1,4—5), s annak következményeként a világmissziót: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeábán és Samáriában és a föld végéig” (1,8). Ebben a mondatban benne van az egész könyv vezérgondolata és tartalma. Látszólag csak az apostoloknak szól ez az ígéret és megbízatás (1,2.4). De a „tanúim” szóban az apostolokon kívül Pál is benne foglaltatik. Lukács Pált is Krisztus feltámadása tanújának vallja a damaszkuszi úti esemény alapján. Nem „apostol”, mert nem tartozott a tizenkettő közé s nem járt együtt Jézussal a földön (1,21), de „tanú”. (A tanú szó Lukácsnál ragyog fel az evangéliuma végén és végigkíséri az egész Actát.) Sőt igazában és egyedül Pál lett a feltámadt Krisztus tanúja „a föld végéig”. A „föld vége” kifejezés a Szeptuagintában, az Ószövetség görög fordításában „távoli földet” jelent. Az Apostolok cselekedeteiben a legtávolabbi föld, ahová Pál Isten igéjét elviszi: Róma. Az Actában az „apostol” és a „tanú” fogalma szorosan kapcsolódik egymáshoz, de Pál esetében el is válik. Az apostolok Lukács szemében különleges helyet foglalnak el az üdvtörténetben; kiválasztott tanúi voltak Jézus működésének feltámadásáig és mennybemeneteléig. Számuk is fontos: Izrael 12 törzsére utal. Ezért a Jézust eláruló Júdás helyére új apostolt kell választaniuk (1,21—22). De vele, Mátyással be is fejeződött az apostolök sora. Lukács nem tud az apostoli szukcesszió, utódlás későbbi egyháztörténeti eszméjéről. Viszont az őskereszténység első idejében Lukács hangsúlyozza az apostolok, elsősorban Péter vezető szerepét. Számára azonban Pál tanúként ugyanazt a feladatot hajtja végre, mint az apostolok, sőt ő viszi tovább teljesebben és a célig. A világmisszió a pünkösdi történettel kezdődik (2,1—13). Erre utal a népek hosszú listája, melyet Lukács elénk ad: a föld különböző tájairól származó, Jeruzsálemben élő, szórványbeli zsidók — ezek nem prozeliták, a zsidó valláshoz közeledő pogányok — tanúi a pünkösdi eseménynek, a Szentlélek kiáradásának. Mindegyikük annak az országnak nyelvén hallja az apostolokat beszélni az Isten nagy tetteiről, ahol születtek (2,5—11). Ezzel a jelenettel Lukács a keresztény üzenet világszéles érvényességét állítja olvasói elé. A misszió további menete az Apostolok cselekedeteiben: Péter pünkösdi igehirdetése nyomán megalakul a jeruzsálemi gyülekezet, melynek életét látjuk az apostolok csodáival, üldöztetésével, diakónusok választásával együtt (2,14—-6,7). A gyülekezetnek István diakónus vértanúságára következő üldöztetéséből támad a samáriai misszió (6,8—8,40). Saul (Pál) elhivatása, damaszkuszi és jeruzsálemi tartózkodása (9,1—31). Péter gyógyításai (9,32—43). Az első pogány ember megtérése Péter apostol tanúságtételére (10,1—11,18). A kereszténység terjedése Antiókhiáig (11,19—26. Az antiófchiai gyülekezet
