Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991

1991 / 1. szám - Vankó Péter: Fizikusok a transzcendenciáról

54

VANKÖ PÉTER: FIZIKUSOK A TRANSZCENDENCIÁRÓL

tett következtetni, amit később valóban meg is találtak. Cambridge-ben azon a tanszéken volt professzor, ahol annak idején Newton is tanított.

Bár egy-egy konkrét eredmény, levezetés sokszor hosszú és fáradságos, magányos munkát igényel, a kvantummechanika mégsem egyéni alkotás. Alapvető fogalmai, összefüggései — és később értelmezése is — beszélgetések során alakultak ki. Ezek a beszélgetések a szorosan vett fizikai problémáktól gyakran elkalandoztak és ismeretelméleti, metafizikai kérdésekre terelődtek. Visszatérő téma volt a tudomány és a vallás viszonya is. Egyik alkalommal az „öregek”, Planck és Einstein hitéről, felfogásmódjáról volt szó.5 Pauli kritikusan szemlélte azt a módot, ahogy Planck a tudás és a hit világát szétválasztotta. A megközelítésmódok ilyen határozott különválasztása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a frissen szerzett tudás idővel megsemmisíti az ősi szellemi formákat — ez pedig beláthatatlan következményekhez vezethet. Einstein felfogásmódját közelebb érezte magához: „Einsteinnek van érzéke a dolgok mélyén levő, mindent átfogó rend iránt.” Nála nincsen szakadás tudomány és vallás közt, a mindent átfogó rend mindkét birodalomban egyaránt érvényesül — és ezt Pauli sokkal jobb kiindulási pontnak látta. Az ellentmondások feloldását Bohrhoz hasonlóan, a komplementaritás fogalmában találta meg. A klasszikus fizika a megfigyelés módjától teljesen független anyagi folyamatokat feltételezett — ugyanakkor ázsiai filozófiák olyan tudatot képzelnek, amely nem irányul semmiféle tárgyra. Mindkét eszme elvont extrapoláció, a valóságban egyik sem létezik maradéktalanul. Mégis a két komplementer leírásmód együttes használatától a valós jelenségek teljesebb, átfogóbb szemléletét várhatjuk. Pauli kritikus szellem, óvakodott saját tapasztalatainak túlbecsülésétől, óvatosan fogalmazott. A személyes Istenben való hitről sem beszélt. De láthatjuk, hogy ő is az egész világra nyitott, a világot egységben látni tudó, a transzcendensre fogékony gondolkodó volt.

Dirac véleménye — legalábbis ezen a beszélgetésen, huszonöt éves korában — egészen más volt. Elutasított bármiféle Isten-fogalmat és a vallásban csak negatívumdkat: az emberek ál tatását, megtévesztést, hatalmi tényezőt látott. Szerinte a helyes cselekedeteket józan ésszel is ki lehet következtetni az adott szituációból, és alapelvnek elég annyi, hogy azokat a jogokat, amelyekre az ember igényt tart, másoknak is biztosítsa. „Az élet végső soron olyan, mint a tudomány: nehézségekkel kerülünk szembe, amiket meg kell oldani. És egyszerre mindig csak egy problémát tudunk megoldani; ez a ti híres tágabb összefüggéstek nem egyéb, mint valami a posteriori kiagyalt gondolati felépítmény.” A beszélgetést Pauli tréfája zárta le: „Azért a mi Dirac barátunknak is van vallása. Ez a mottója: »Nincs Isten, és Dirac az ő prófétája«.” Bohr azonban a beszélgetésről hallva, Dirac védelmére kelt. Bár a vallásról alkotott nézeteivel nem értett teljesen egyet, de dicsérte Dirac igyekezetét, hogy munkáiban csak tiszta, logikus fogalmakat használjon. Dirac Bohrhoz benyújtott kéziratai áttekinthetőek és tiszták voltak, soha nem tartalmaztak javításokat és már külalakjuk is esztétikai örömöt okozott. Dirac — Wittgenstein szavaival — azt vallotta, hogy „amiről nem tudunk beszélni, arról hallgatnunk kell”.

Huszonöt évvel később Pauli és Heisenberg beszélgetése ismét a wittgen- steini gondolatból indult ki. De ők — a pozitivista korlátozási kísérlettel szemben — nem idegenkedtek a vallás szóképeinek, paraboláinak használatától. Ok másképp tudtak viszonyulni a tradícióhoz, mint Bohr. Nekik már