Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Fittler Katalin: Dallamok vándorútja
40 FITTLER KATALIN: DALLAMOK VÄNDORÜTJA során időről időre felbukkanó dallam „családjának” felkutatását, s ha lehetséges, történeti útjának végigkövetését, dallamtörténeti minifejezetet írva. Az ilyesfajta munkához erős zenei emlékezet szükséges, hatalmas anyagismeret s kitartás: az anyag határozza meg az eredményt, s a történészkutató legfeljebb az átnézendőségek növelésével valószínűsítheti munkája eredményességét. A szorgalom s a nagy időráfordítás szükséges, de nem elégséges feltétel. Végiggondolva sem tűnik kecsegtetőnek a feladat — de aki megpróbálkozott ilyesmivel, tudja: az eredménynek s az új összefüggések feltárásának reménye — erős elhivatottság birtokában — fantasztikus intellektuális boldogságot ad. Pernye András többrétű munkásságának egyik legkevesebb követőt vonzó területe ez volt. Bizony, évek sora szükséges, amíg rokondallamok sokasága publikálható méretet ölt! De a kutatómunka apró részeredményei is gyümölcsöztethetőek: saját kutatási eredményeinek elmondásához, megmutatásához mindig érdeklődőkre talál növendékei körében a tanár. És milyen etikai fedezetet ad a tudományos munkának, ha a kutatás különböző fázisaiba való bepillantás után megismerjük a közzétehető eredményt is! A Magyar Zene hasábjain publikálta Pernye „Mélységből kiáltok ..címmel egy dallam történeti útjának vázlatos áttekintését (1968/3.—1988-ban a „Fél évezred fényében” c. második posztumusz kötetében jelent meg újra a Gondolat Kiadónál). A 70-es évek végén két rádióműsora készült; mindegyikben egy-egy dallam vándordíját követi nyomon. Ezek egyike „Innsbrucklied” címmel ismert, a másik a „Monica” elnevezést kapta. Az írott tanulmánynak már a címe is sejteti, hogy a protestáns gyülekezetek ismert „Aus tiefer Not...” című, Luther-énekével kapcsolatos a vizsgálódás. A másik két esetben a cím nem árul el ilyesmit, pedig mindkét dallamcsalád tartalmaz világi és egyházi szövegű variánsokat. Fordítsuk figyelmünket az utóbbiakra! Mint a Szabolcsi-növendékek legtöbbje, Pernye is továbbadta egykori tanára tanulságos megjegyzéseit, gondolatmeneteit. „Szabolcsi Bence szép meghatározása szerint a dallam tartja fenn a szöveget és a szöveg támogatja a dallamra való emlékezésünket. Ha a dallamot mindenki jól ismeri, akkor a zeneszerző már azt a luxust is megengedheti magának, hogy alaposan elrugaszkodjék tőle, hogy bonyolult, igen díszes variációkat készítsen rá, abban a reményben, hogy a hallgató majd ’belehallja’ a dallamot, hogy nem válik talajtalanná a hangszeres darab hallatán. Sőt: akár még a szöveg néhány versszakát is belehallhatja a szövegtelen, tehát hangszeres darab zenei anyagába. így azután valóságos óriásművek keletkeztek, amelyek 10—20, sőt nemegyszer harmincnál is több variáció keretében dolgozták fel az ismert anyagot.” Ezzel a fejtegetéssel magyarázta, hogy a 16. és 17. század hangszeres táncainak túlnyomó többsége végső soron énekelt dallamok keretében bontakozott ki. Hadd tegyem hozzá: „könnyebb” a zenekedvelő helyzete, ha olyan korban él, amikor él a zenei köznyelv. Tehát amikor egyazon nyelvet beszéli, egyazon fordulatokat használja a vokális és a hangszeres irodalom. És a mindenki által értett fordulatok közül némelyek — talán a szerző külön, eleve elhatározása nélkül is — túlnőttek önmagukon, szimbolikus értéktöbbletre tettek szert. Ez újabb felhangokkal — az érteni- és értelmeznivaló újabb ré
