Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Szépfalusi Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa
32 SZÉPFALUSI ISTVÁNNAL BESZÉLGET ALBERT ZSUZSA Weöres Sándor sorai Szépfalusi Istvánék emlékkönyvében. — Az embernek az jut eszébe, ugye, először, amikor én ott voltam Becsben és eljutottam a Burgba, hogy „Felszántom a császár udvarát”. Maga hogy volt vele? — Én kerestem ezt az udvart, meg is találtam eleinte, nem szabad elfelejteni, hogy én 1955-ben, amikor kikerültem, nagyon jól emlékszem az első évtizedre amit Nyugat-Európában töltöttem, vadul utaztam, kerestem a különböző fővárosok múzeumait, idegenforgalmi nevezetességeit, kulturális értékeit. A bécsi Burgnak én nem éreztem kezdetben az osztrák—magyar vonatkozását. Ugye említettem már, illetve nem említettem, de most említem, hogy a nagyszülői ház, ami tulajdonképpen az én szülői házam, mert éppen hogy — talán véletlenül is, nem tudom — születtem Budapesten, ott is születhettem volna, Bécsben is születhettem volna. Ez a ház Bécs akkori külvárosában, anyai nagyapám patkolókovács volt, Bécs angyalföldi részén terült el, ahol a csehek laktak annak idején, most a törökök lakják, az én kérdésem nem a Burg volt, hanem a saját identitásomat kerestem, ki vagyok, mi vagyok, mivé kell válnom, mit kell csinálnom itt, ebben a közegben. Tehát hogy mi lett ennek a vége, azt a „Felszántom a császár udvarát” helyett egy másik népdallal, vagy katonadalnak az utolsó sorával tudnám érzékelni. Ma azt mondanám, hogy „inkább leszek betyár az alföldi rónán, mintsem leszek szolga a császár udvarán”. Taizéi imádság Krisztusunk, Te mindenre figyelsz, mindenre, ami gondot okoz nekünk, és megtanítasz arra, hogy miként vehetjük észre Isten jelzéseit.
