Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Kunos Jenő: Emlékeimből
KUNOS JENŐ Emlékeimből A külmisszió terén a hazai evangélikus egyház nem tekinthet jelentős múltra. De egy fiatal magyar lelkész több mint 50 esztendeje elindult szülőföldjéről, hogy Kínában missziói munkát végezzen. Nyolc évi kínai szolgálat után amerikai szabadságáról már nem térhetett oda vissza a kommunista uralom térnyerése folytán. Az USA-ban élő idős lelkész emlékezéseiből közlünk egy részt. Az olvasó átélheti az amerikai—finn és az amerikai—magyar egyházak hősi időszakát. Hetvenedik születésnapom előtt a posta egyik leghűségesebb amerikai barátomtól hozott üdvözletét. Vele az ötvenes évek elején ismerkedtem meg. A kártyán nyomtatva ezek a szavak voltak olvashatók: „Dear Pastor! God created you ... and we are so glad He did.” (Kedves Lelkész! Isten teremtett Téged... és mi oly boldogok vagyunk, hogy Ő azt tette.”) Ilyen szavak olvasása a 139. zsoltárra emlékeztet. A zsoltáríróval együtt sokszor vallottam: „Csodálatosak a Te (teremtő) cselekedeteid” (14. vers). Isten, aki teremtett, elhívott szolgálatára anyám méhétől fogva. Még csodálatosabbak Isten újjáteremtő dolgai, cselekedetei. Sohasem tudom kellően áldani az Urat, Istenemet, azért, hogy alkalmatos helyen voltam alkalmatos időben. Az „alkalmatos hely” a győri evangélikus gyülekezet volt, ahol sokszor ültem Túróczy Zoltán lelkészünk, és hitoktatóm, Ittzés Mihály lábainál, beszíván az Ige szavát, lelkét. Az „alkalmatos idő”: életem tizenharmadiktól huszonötödikig terjedő évei. Érettségi után, Isten áldásaiban meggazdagodva jelentkeztem a Teológiára való beiratkozásra. Meglepetés ért, amikor a dókán latin és görög érettségi megszerzését ajánlotta még a beiratkozás előtt. Személyes beszélgetés folyamán bebizonyítottam, hogy különórán négy évig tanultam latint, s szorgalmas tanulással a görögpótló vizsgát egy év múlva leteszem. Így azután nem kellett egy évig várnom. Az elkövetkező négy év alatt Isten adott annyi erőt és szorgalmat, hogy teológiai tanulmányaimat summa cum laude fokkal végezhettem el. Másutt részleteztem azt a tapasztalatot, amellyel a Misszió Ura a belmisz- szionáriusnak készülő fiatal lelkészt, 1937 elején, külmisszionárius-jelöltté tette. Ebben az összefüggésben röviden csak pár gondolatot említek. Nagy önmegtagadást jelentett számomra szeretett szüleimtől búcsút venni. A taxiba szállás pillanatában, 1939. február 15-én, éjfél után, villámszerűén átfutott addigi életem szemem előtt, s vele együtt a gondolat, hogy szüléimét ez életben nem fogom viszontlátni. Sok kényelem megtagadásával járt a kínai és
