Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Szabó József: A missziótörténet lezárult korszakához
32 SZABÖ JÖZSEF: A MISSZIÓTÖRTÉNET... vezetőt. Ő előlép, csendesen kivesz zsebéből egy Űgyszövetséget, és felolvassa belőle a Hegyi beszéd bevezető sorait. S utána csak ennyit mond: Ez az én üzenetem, cselekedjetek e szerint.” Most néhány személyes élmény. Angliában együtt voltam indiai keresztény diákokkal. Tüzes elszántsággal beszéltek hazájuk felszabadításáról. Ugyanott összebarátkoztam egy abesszin evangélikus fiúval, Emanuel Szilaszié volt a neve. Komoly hívő volt, de mintha parazsat szórt volna a szája, mikor az olaszokról beszélt. A harmincas évek közepén hosszabb ideig tolmácsa voltam John Nelson Christananda indiai evangélikus lelkésznek. Nagyon szerette Gandhit, és Nehrut a jövő embereként emlegette. Egy mondata így hangzott: „Teszünk róla, hogy több angol királyt ne koronázzanak India császárává.” Tettek róla. — Dr. Toyohiko Kagawa, akinek több személyes levelét őrzöm, egy stockholmi együttlétünkön elmondta, hogyan börtönözték be, mert szót emelt a japán militarizmus ellen. Kagawa, akinél világméretben nagyobb szabású keresztény egyénisége nem igen volt a világnak, az utolsó ötven évben, tengernyi szenvedés közepette haláláig tudatosan vállalta a „végtelen irgalmú Krisztus pacifizmusát” — ahogy nevezte. — A Lutheránus Világszövetség legutóbbi, minneapolisi világgyűlésén valamennyiünknek feltűnhetett, hogy színes testvéreink milyen élesen nyilatkoztak ázsiai és afrikai vonatkozású kérdésekben. Szavukban vád volt és felelősségre indítás. — Kínában az egyik legmélyebb benyomásunk az volt, ahogyan az egyházak egyértelműen lelkes hozzáállással viszonyultak a szocialista forradalom nagy célkitűzéseihez. — A neves kínai egyházi vezető, Wu Yao-csu professzor küldött nekem egy füzetet a kínai kereszténység életéről. Ebben olvastam, hogy van Kínában egy kis község, „Evangélium-falu” a neve. A falu egész lakossága keresztény, szinte minden este istentiszteletet tartanak, ugyanakkor sorra kapják az állami kitüntetéseket nagyszerű termelő munkájukért. — Nkrumah ghanai elnök nemrégiben igen elismerően nyilatkozott országa keresztényeiről. — Még csak egyet. A felszabadult, volt gyarmatok között több is van olyan, amelynek első, anyanyelven nyomtatott könyve a Biblia. Azon tanultak meg olvasni. Az ez év őszén szabaddá lett Uganda nyelvén az „okusoma” szó azt is jelenti, hogy „olvasni”, s egyúttal azt is, hogy „istentiszteleten részt venni”. Valóban úgy van, ahogy a libanoni diplomata mondta: Krisztus munkálkodik olyan utakon, amelyek meghaladják képzeletünket. Egyébként szomorúan is, meg örvendetesen is érdekes, hogy Ázsiában is, Afrikában is Jézus személyét elválasztják a kereszténységtől. Gandhi nem volt keresztény, de Jézust nagyon szerette. Indiában, ha valakire azt mondták, hogy „keresztény”, az sértésnek számított, de ha azt mondták, „krisztusi”, az megtiszteltetés volt. Kínában a „keresztények”-et az imperializmus ágenseinek tekintették, ma Krisztus-hívőknek nevezik őket. S hadd olvassam el egy bengál költő karácsonyi versének részletét: „Krisztus, te nagy, születésednek áldott napján mi, akik nem vagyunk keresztények, meghajtjuk fejünket előtted. Szeretünk és imádunk, mi, akik nem vagyunk keresztények, mert Ázsiával a vérség szálai kötnek össze téged. Mi, egy nagy ország gyenge emberei, reászegeztettünk a szolgaság keresztjére. Némán tekintünk fel hozzád, tele fájdalommal és sebekkel, valahányszor megújul a kín. Az idegen uralkodó felettünk a töviskoszorú, és a saját kasztrendszerünk a szögekkel kivert ágy, amelyen fekszünk. A világ megdöbbenve áll meg Európa területéhsége előtt. A Mammonnal
