Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Kulturális figyelő
88 KULTURÁLIS FIGYELŐ s békés családapaként éli az egyszerű emberek hétköznapi életét. A keresztfához vezető életében mindig feszült arca most kisimul. A vfzióbeli utolsó megkísért és itt csúcsosodik: a csendes, békés, nyugodt emberi életsors, asszonnyal, gyermekekkel, családban - ez Jézusnak a filmben a végső, elképzelt és legnagyobb kísértése. A küzdelmes megváltói életút, a borzalmas kereszthalál helyett - egy átlagos családi élet békéje, nyugalma. Közben múlnak az évtizedek. A piactéren egy ismeretlen férfi tart beszédet az emelvényen. Pál apostol prédikál ott - az idős Jézus életideje valóban egybeesnék a misszionáló Páléval. A megfeszített és feltámadt Krisztust hirdeti. Oldalt megjelenik Jézus. A beszédét befejező Pált félrevonja: „Nem haltam meg a kereszten, hiábavaló, amit prédikálsz”. Az apostol nem tágít, a damaszkuszi úti eseményre utal: „Találkoztam a Feltámadottal!” Aztán így folytatja: „Nem adhatjuk tovább, amit most mondasz magadról, mert Krisztus feltámadása az emberek egyetlen reménye”. A megöregedett Jézus halálos betegen fekszik. Megjelennek körülötte csalódott tanítványai. A nyitott ajtóban megáll Júdás: „Áruló! Becsaptál minket!” - kiáltja a nagybeteg felé. Mert nem vállalta a kereszthalált. Elárulta küldetését. Júdásnak ez a vádoló szava világosítja meg Jézus számára utolsó megkísérlését a vízióval: a kereszten végződő küldetés helyett az átlagos polgári élet élését. Felcsap a kék fénycsóva a földből: Jézusban tudatosul, hogy az „angyal” a sátán eszköze volt; megpróbálta utoljára is megingatni küldetésében. Lefordul az ágyról. Utolsó erejével kúszik fel a lépcsőkön, ki a szabadba. Ott térdre rogy, és imádságra terjesztett kezekkel kiáltja: Atyám, fogadj vissza fiaddá! A tékozló fiú hazatérésének pillanata ismétlődik itt döbbenetesen. Még az örvendező lakomára vonatkozó atyai rendelkezés is szóba kerül (Lk 15,21-24). A térdelő Jézus mögött az égő Jeruzsálem pírja, ahogyan az evangéliumok szerint megjövendölte a város pusztulását. A vízió szertefoszlik, Jézus legyőzte utolsó megkísérlését. Felnyitja szemét a keresztfán, és vállalja a kereszthalált. Úgy hal meg - ez a film záró jelenete -, hogy boldog kiáltással mondja: „Elvégeztetett!” János evangéliumában Jézus utolsó, diadalmas szava ez a kereszten - isteni küldetésének halálában történt győzelmes befejezéséről, megszokott egyházi kifejezéssel: a megváltás munkájának elvégzéséről. A film megtekintése után hazafelé menet nem tudok szabadulni a gondolattól: milyen nagy éjszaka borulna az életemre, ha Jézus valóban nem halt volna meg a kereszten és nem támadt volna fel! Mi maradna nekem az élet értelmére és a halálra vonatkozóan, ha Jézus Krisztus keresztje és feltámadása kihullana tudatomból! Ez a film mondanivalója számomra. Otthon előveszem a Bibliát és egy külföldi egyházi folyóiratot, mely erről a filmről szól. Először fellapozom Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelét, s megerősödöm abban a felvillanó gondolatomban, hogy Pál apostol és az öreg Jézus képzeletbeli találkozása, az apostol filmbeli csalárd szava - ha nem történt is meg a kereszthalál és Jézus nem támadt fel, ne vegyük el az emberek reménységét - nem más, mint a film elképzelt víziójának nyelvén a hiteles páli szó feltételezésre épülő pozitív érvelése: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halálból...” (lKor 15,17-20). Aztán olvasom egy német protestáns folyóirat megállapítását arról, hogy „a filmbeli Jézus legyőzi a kísértést, vállalja a kereszthalált és messiási küldetését. Az pedig, hogy kísértést szenvedett, egyenes következménye emberi természetének” (Méileg 1989/1.9). Ugyanitt találom: az amerikai jezsuiták folyóirata arra a következtetésre jut, hogy ? filmmel kapcsolatos heves reakciók egyes keresztény hívek krisztológiai (Krisztusra vonatkozó tanítással kapcsolatos) téveszméivel függnek össze. Azért botránkoznak meg a filmen, mert „vagy saját maguknak vannak problémáik a szexualitásukkal, vagy öntudatlanul monofiziták [Jézusnak csak isteni természetéről akarnak tudni]. Ezért nem tudják elviselni, hogy Jézus valóban és teljesen ember és férfi is volt, akinek a lényéhez ennélfogva hozzátartozott a szexualitás is.” Idekívánkozik a regény írójának vallomása: Krisztus isteni és emberi természetének kettőssége „mindig is egy mély, kifürkészhetetlen rejtély volt a számomra”. A rendező hozzáfűzi: Krisztus kettős énje - emberi és isteni mivolta - következtében életének minden perce konfliktus és győze
