Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ „Nyitott jövő” Karner Károly: Időszerű hitvallás Budapest 1989. Evangélikus Sajtóosztály Az 1984-ben elhunyt, politikai okok miatt félreállított, európai szintű újszövetségi professzor nyolcvan éves korában írta meg ezt a 100 oldalas könyvecskét gyermekeinek és unokáinak maradandó örökségül, bölcs egyszerűséggel és tudományos igényességgel. „Sok sebből vérző, de... technikai teljesítményeire oly büszke” modern korunk ismeretében ír, amikor „semmibe futnak az összekuszálódott élet-vonalak”, mégis bizonyos abban, hogy sorsunk nyitott a jövő felé. Ez a „nyitott jövő”, amely egyszerre ruház ránk felelősséget s ajándékoz meg reménységgel, egyedül Jézus Krisztusban lehet a miénk. Róla tanúskodik az „Időszerű hitvallás.” A Jézus Krisztusról szóló fejezet pontosan a könyv közepén helyezkedik el, jelképesen is mutatva, hogy írójának személyes hitében és teológiájában ő áll a centrumban. Messziről indul a központ felé, hogy a távollévők gondolatait is kézenfogva mindenkit elsegítsen Jézushoz. A vallás legáltalánosabban értelmezett fogalmától indul el, hogy aztán őszintén birkózzék az „istenkérdéssel”, amely a világvalóság tudatos szemlélete során helyet követel magának gondolkodásunkban, bár maga a kérdés érvényes módon sem bizonyítással, sem tagadással el nem dönthető. A továbbiakban az emberi gondolkodás korlátáit elismerve, a bibliai kinyilatkoztatás hitet provokáló (=előhfvó) tanubizonyságtételével ismerkedhetünk meg egzisztenciánk legizgalmasabb kérdéseivel kapcsolatban. Ennek során az életrontő gonosz hatalom, erkölcsi bűn, halál istenellenes valóságával szembesít, de azzal a reménységgel, hogy Isten végül is győzedelmeskedik felettük. Emberlétünk értelmezésében döntőknek azokat a „viszonyulásokat” látja, amelyek átszövik életünket, s amelyektől szabadulni szeretnénk, önző módon autonómiát biztosítva magunknak. Ennek eredménye „akaratunk deformáltsága, a gonoszság, mely értelmünket, érzelmeinket és cselekvéseinket átjárja magunkat és embertársainkat állandóan károsítva”. Az önmegváltás vallásos vagy szekuláris kísérletei eredménytelennek bizonyulnak e bűnös meghatározottság feloldásában. A megváltás kizárólag Jézus Krisztus művében gyökerezik. Róla szólnak az evangéliumok, amelyek nem „semleges vagy érdektelen tudósítások Jézusról”, hanem a hit tanú- bizonyságai arról az örömhírről, amit a meghalt, feltámadott és megdicsőült Jézus Krisztus jelent a világ számára. - Ebben a fejezetben olvashatunk még a Biblián kivüli Jézus-dokumentumokról, az ún. Jézus élete-kutatás értékeléséről, a megtérésnek, Isten királyságának, Jézus csodáinak jelentőségéről. Jézus igéit, cselekedeteit és kereszthalálának megváltó jelentőségét Isten a húsvéti feltámasztás titokzatos eseményével igazolta. A názáreti rabbi így lett „Úrrá és Krisztussá” (ApCsel 2,36), beteljesítve az ótestamentumi ígéreteket. Az ezt követő vázlatos egyháztörténeti áttekintés ezekkel a sorokkal zárul: „az egyház története folyamán az igazán hívő keresztények mindig kevesen voltak. Ma sem a számarány a döntő, hanem az, hogy Jézus igazi tanítványai legyünk, a kísértések és hitbeli megpróbáltatások idején is keresztényekként éljünk, életünkkel tanúságot tegyünk hitünkről, és állhatatosak maradjunk halálunkig.” Madocsai Miklós
