Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Ferdinánd István: Dosztojevszkij emberképe
FERDINAND ISTVÁN: DOSZTOJEVSZKIJ EMBERKÉPE 65 előtte áll a leány, ördögi gondolat fogamzik meg, hogy visszaadja a megaláztatását: négyezer rubelra értékeli magát, nekem nem ér meg tán negyven kopejkát sem. De nem mondja ki, vár egy kis ideig, elmerül lelkében a sötét gondolat, s most villan fel benne a fény: előveszi, átadja a pénzt, és maga nyitja ki az ajtót előtte. Katyerina először nem érti, kérdően néz reá, majd megért mindent: leborul előtte, megcsókolja sáros csizmáját, és sietve távozik. Az a sajátos, alapvetően meghatározó lelki vonás, melyet Dosztojevszkij ebben a jelenetben és még sok más esetben is ábrázol s kiemel népe lelki alkatában, nem más, mint a léleknek a végletes ellentétek közötti ide-oda hányódása: egyszerre, illetve közel egymásután angyal és ördög, jó és rossz, állító és tagadó, irgalmas és kegyetlen a legnagyobb mértékben. Nem olyan, mint a nyugati ember lelki alkata; nem ismer középszert, nincs arányérzéke, nem törekszik egyensúlyra, relativitásra. Egy harmadik sajátos vonását mutatja fel Dosztojevszkij népe lelki alkatának, a Bűn és bűnhődés című műve női alakjában, Szonjában, akinek gyöngédségben s ugyanakkor lelki erőben, valamint áldozat tekintetében nincs párja a világ- irodalomban. Apja egyetlen éjszaka elissza, eldorbézolja egész havi keresetét. Kis testvérei fáznak, éheznek. Rögtön kell a pénz. Anyja tüdőbeteg, dolgozni nem tud. Honnan vegye? Prostituálttá lesz. Tette kis testvéreiért hozott áldozat belülről nézve; igazi s tiszta lényétől idegen. Ezért tud felhagyni vele könnyűszerrel és teljesen később, mikor Raszkolnyikovnak társává, sőt lelkiismeretévé lesz: elsegíti arra, hogy bevallja bűnét s önként feladja magát, védekezés nélkül vállalja a büntetést. Szón ja vele megy Szibériába. Felvenni a másik embert a saját lelkembe, elhordozni őt olyannak, amilyen; magamra vállalni, átvenni bűnterhét is, vele együtt viselni, szenvedni azt: ez az a sajátos lelki alkat, amit Dosztojevszkij harmadiknak észrevesz, felmutat, megörökít népe fiainak életében. Egyetemes emberi lenne ugyan ez az erkölcsi magatartás, ha nem volna meg benne az a véglegesség, az a túlzás, amely így fogalmazható meg: a másik embert felveszem a magam leikébe, de úgy, hogy ezáltal megsemmisítem vagy magamat, vagy azt a másik embert önállóságában, személyiségében, szabadságában -, az érte hozott áldozat, önodaáldozásom révén. Az egyetemes emberi magatartásnak ez a misztikus elhajlása nagyon jellemző Dosztojevszkijre magára és népe gyermekeire egyaránt; ebben érezzük nemcsak idegenségét, de keleti jellegét is. 2. Dosztojevszkij hovatovább és egyre inkább fölülemelkedik saját népe és egy bizonyos embertípus (keleti, nyugati) lelki alkatának vizsgálódásán, s meglátásai egyetemes emberi horizontra szárnyalnak: nem üyen vagy olyan ember, hanem az ember problémáit hozzák elő. Felismerései igazi mivoltuk szerint már nem a pszichológia körébe tartoznak, hanem - ennél szélesebb értelemben - az antropológiába. Mindez a következő három nagy témának vázlatos kifejtésével szemlélhető: az ateizmus, a theo- dicaeai kérdés és a tömegesedés. Az ateizmus legmélyebb pontját a Karamazov testvérek egyikében, Ivan Karama- zovban éri el, aki nem tagadja ugyan Istent, az ő létét, de annál inkább tagadja, nem ismeri el azt a világot, melyet teremtett. Azt a világot, amelyben véres háborúk, kegyetlenkedések mehetnek végbe s hullhatnak a gyermekek könnyei. Isten tagadása legmélyebb értelmében és voltaképpen Krisztus tagadása, mert a teremtéssel együtt tagadja Istennek e világban való megnyüatkozását, Krisztusban lett kinyilatkoztatását. Az ő nihilista téveszméi - melyek ebben a formulában fejezhetők ki: „minden szabad” - rontották meg s indították szörnyű cselekedetre, apagyilkosságra az érte
