Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Takácsné Kovácsházi Zelma–Bohus Imre: A jövő nemzedék hitéért
T. KOVÁCSHÁZI ZELMA: A JÖVŐ NEMZEDÉK HITÉÉRT 59 fel a kátészerű kérdéseket s adhatnánk meg rá a kátészerűen szabályos válaszokat. S a most hittant tanuló gyermekek életében sem lesznek szigetek, szélvédett s viharmentes zónák, hanem hinniök és hitűk szerint élniök a szüntelenül változó s változásai közben még-soha-nem-volt helyzeteket teremtő és még-soha-nem-volt problémákat felvető életben kell. Mindent megtanítani így sem, úgy sem tudunk. Minden szükségeset sem. Modellt kellene inkább adnunk arra, hogyan igazodhatunk el az élet kihívásai között és hogyan kereshetjük meg, érthetjük meg s valósíthatjuk meg Jézus szavát, s ugyancsak kedvet és bátorítást kellene adni arra, hogy vállalják egész életük folyamára az igazságnak Uyen jellegű keresését. Ezzel elérkeztünk a hittan tanításnak az igazi nagy problémájához. Ez pedig az, hogy valami olyat szeretnénk elérni a hittanórák (és természetesen az egyházi munka min- * den más ágának) segítségével, ami nincs az ember hatalmában. Pedig még az sem bizonyos, hogy a tanuló készségesen vállalja a tanulás munkáját a hittanórán. Egyáltalán nem bizonyos, hogy kész szellemi erőfeszítésre, akár új ismeretek megszerzése tekintetében, akár a tanult s tudott anyag gondolkodás útján való feldolgozása és önálló alkalmazása tekintetében. Ahogyan sok tanárnak kísértése a maximalizmus, úgy sok tanulóé viszont a minimalizmus. Azt igyekszik bemérni, hogy mennyi az a legkevesebb, ami már elég, és azzal ő beéri. Az alapfokú zeneiskolai hangszeroktatással kapcsolatban hallottam illetékesnek az ajkáról, hogy az arra van hivatva, hogy zenét élvezni tudó közönséget neveljen. És ez nem is kevés. Ehhez hasonlóan fogalmazhatunk-e így: a hittanoktatás arra van hivatva, hogy a benne részesültek eligazodjanak a templomi istentiszteleten, megértsék a liturgikus szövegeket, éneket és a prédikációt? És ez nem is kevés. Azután már szinte ráadás-eredményszámba menne, ha kedvet érezne a tanuló később a Biblia önálló forgatásához, és felnőttként képes lenne tanultsága és műveltsége színvonalának megfelelően megérteni és kifejezni a kereszténység és a hitélet kérdéseit. Ezt a célt elérhetőnek kell tartanunk. Hogy mennyi múlik a katekétán? Mennyire az ő szaktudása, személyisége és kapcsolatteremtő képessége a siker kulcsa? Hogy mennyi múlik a tanulón? Mennyire az ő érdeklődése, kíváncsisága, akarása, szívének és értelmének megnyitása s befogadó készsége az eredményes hittantanítás kulcsa? Hogy mennyi múlik a családon és a környezeten, amelyben a tanuló él? Mennyire annak kedvező, sőt kifejezetten keresztény légköre a siker kulcsa? Ezen el lehet és el is kell gondolkodni. És meg kell tennünk mindent, ami ezen a téren rajtunk múlik. De mindezek mellett és után mindig tudatában kell lennünk annak, hogy tulajdonképpen nincs hatalmunkban elérni azt, amiért fáradunk, és megadni a tanulónak azt, amire valóban s feltétlenül szüksége van: az Istennel való találkozás élményét, az Isten központú és Jézus követésében folyó életre való megragadottságot. És mégsem mondhatunk le arról, hogy ezt a hatalmunkban nem lévő és számunkra elérhetetlen célt tartsuk a szemünk előtt a hittantanításnál. Takácsné Kovácsházi Zelma
