Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Cseh-Szombathy László: A család – ma
54 CSEi t-SZÓMBATHY LÁSZLÓ: A CSALÁD - MA társak közötti munkamegosztás ismét a hagyományos formákat vette fel, s ez ellenkezett azzal az egalitáriánus modellel, amelyet a fiatalok már elfogadtak és induláskor saját házasságukban is bevezettek. Ez feszültségeket teremtett, amihez hozzájárult még a szakképesítéssel rendelkező anyák azon szorongása is, hogy vajon szabadságuk lejárta után ismét be tudnak-e kapcsolódni a munkába, nem törik-e meg karrierjük? A válási statisztikákból megállapítható, hogy legmagasabb a válások gyakorisága a házasság 2-4. évében, akkor, amikor az első gyerekek születnek és az anyák odahaza maradnak. Az 1970-es évek Magyarországon a születések számának átmeneti fellendülését hozták, ugyanakkor más vonatkozásokban nem tapasztalhattuk a családok megerősödését, sőt az első jelei mutatkoztak annak az áramlatnak, mely a hagyományos család helyébe alternatív együttélési formákat javasol. Ez nálunk először csak a válás utáni újraházasodások erőteljes csökkenését jelentette. A nyolcvanas években azután bekövetkezett a születések számának visszaesése is, egy még a hatvanas évek szintjénél is mélyebb pontra. A nagy különbség a hatvanas évekkel szemben viszont az, hogy míg akkor Magyarország, majd a többi szocialista ország alacsony termékenységükkel eltértek az akkori nyugat-európai-észak-amerikai tendenciáktól, most az alacsony termékenység egész Európára jellemlő. És ez az, ami a jövő szempontjából elgondolkoztató. A fent elmondottakból kitűnik, hogy mai helyzetünk, az, hogy a családok sokak számára átmeneti intézmények, hogy a sorozatházasság terjed, amely sem a gyermekvállalás, sem a gyermeknevelés szempontjából nem kedvező, hogy a családoknak csak egy része képes belső feszültségeit kezelni, a kívülről hozott feszültségeket feloldani, rászoruló tagjainak lelki és fizikai bajait kezelni, azokat gondozni, mindez egy olyan folyamat következménye, amelyet a negyven évvel ezelőtti politikai, gazdasági és társadalmi események indítottak meg és teremtették meg ezek alapját. Viszont a mai nemzetközi összehasonlítások arra utalnak, hogy az utóbbi két évtizedben olyan változások következtek be Nyugaton is, amelyek szintén a családok meggyengülését jelentik. Nemcsak a születések számának néhol még a mienkénél is alacsonyabb szintjéről van szó, hanem a mienkéhez hasonló válási gyakoriságról s mindenekelőtt a törvényes házasságkötések visszaszorulásáról a házasságkötés nélküli együttélésekkel szemben. Következik ebből, hogy aligha lehet arra számítani, hogy a szocialista politikai, gazdasági és társadalmi rend felszámolásától a családoknak a negyven évvel ezelőtti állapotukhoz való visszatérését lehetne remélni. Nyüvánvalóan szükség van a családok működésének elősegítéséhez ezek életmódjának változtatására. Nem volt eddig szó a hazai lakásviszonyokról, az alacsony reálbér színvonaláról, a többletmunkáról, amelyek mind részesei a kialakult bajoknak. Ezek orvoslása nélkül nem remélhető javulás, de ez nem elegendő. Szemléletváltozásra is szükség van, ami talán még nehezebb, mint a ma bennünket nyomasztó gazdasági problémák megoldása. A szemléletváltozásnál abból kell kiindulni, hogy az új társadalmi rendünk alapelve a pluralizmus, a különböző nézetek és magatartások tolerálása. Ebből következik, hogy nem érthetünk egyet olyan családpolitikai intézkedésekkel, amelyek bármiféle kényszert alkalmaznának, akár a többség által jónak tartott célok érdekében, és hátrányos helyzetbe hoznák azokat, akik életüket más elvek alapján rendezik be. Azonkívül, hogy ez következik demokratikus alapelveinkből, ezt tanácsolják azok a tapasztalatok is, amelyek a kényszerintézkedések már középtávon való hatástalanságát, sőt negatív következményeit mutatják, amint a beavatkozás a privát szférában történik. Fel kell készülnünk arra, hogy az alternatív együttélési formák előfordulása az elkö
