Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Nagy László: A szeretettől ösztönzött igazság. Beszélgetés Albert Gáborral
38 NAGY LÁSZLÓ: BESZÉLGETÉS ALBERT GÁBORRAL hezen megbontható egységet véltem látni a hatalom biztokosai közt, és hasonló egységet, egyetértést azokban, akik ezt elutasították, hogy már-már hajlamos voltam legen - dának minősíteni az annyiszor emlegetett magyar széthúzást. Most sem hiszem, hogy jellegzetesen magyar átok volna ez, de éppen a nagy nyomás alól szabaduló társadalom érzékenyebben reagál erre a betegségre, az bizonyos. A keresztyén etika alapján álló egyénnekkeresnie kell - és megkell találnia - a helyes egyensúlyt számonkérés és megbocsátás között anélkül, hogy az etikus embereket megbotránkoztatná és a társadalomellenes erők érvényesülésének szabad teret engedne. N.L. „Erkölcsi-szellemi talajvesztés után”. Ez a felcíme annak a vezércikkednek, melyet a Reformátusok Lapjában közöltél. A protestáns kultúra létjogosultságáról szólva az erkölcsi alapokra mutatsz rá. „Erkölcs és kultúra nélkül cselekvőképtelen az ország, valódi célok nélkül csupán egyik napról a másikra tengődik, legfeljebb nyilatkozik, tütakozik, memorandumokat fogalmaz, kamaszos gesztusokban éli ki magát.” Mint a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület titkárától is kérdezem, van-e hangsúlyozottan protestáns etikai magatartás, potestáns értékrend, beszélhetünk-e minderről a mai magyar társadalomban? A. G. Hogy keresztyén etikai magatartás létezik, azt gondolom, senki sem vonja kétségbe. A protestáns etikai magatartás, a protestáns értékrend nem más, mint ennek a keresztyén (vagy keresztény, tehát krisztusi) etikai normarendszernek különböző színekkel gazdagodott változata. Ezek közül a „színek” közül most csupán egyet emelnék ki, mégpedig azt, amely abból következik, hogy a protestáns etika mindig a kisebbségi közösségek etikája volt. A kisebbségi lét pedig tudvalévőén érzékennyé tesz, s arra kényszeríti az egyént, hogy napról napra, percről percre tisztázza saját veszélyeztetett helyzetét, és olyan erkölcsi álláspontot alakítson ki, amely egyszerre védi saját- a keresztyén etikába ágyazott- erkölcsi autonómiáját, s közben mégsem sérti (ez ugyanis létének záloga) a többség normarendszerét. Állandó önmeghatározó különállás, s ugyanakkor szüntelen integrálódás jellemzi ezt az állapotot. Mondhatnám úgy is, hogy önérzet és méltányosság kettőssége. Mindezt a kisebbségi sorsra ítélt magyarság milliói nap mint nap átélhetik, és ha régebben a kálvinizmust - más meggondolásból - magyar vallásnak mondták, manapság legalább olyan joggal mondhatnánk a protestáns (kisebbségi) etikát jellegzetesen magyarnak. N.L. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület alakuló közgyűlésen az egyesületek nélkülözhetetlenségére utaltál, amikor többek között ezt mondtad: „az egyesületektől megfosztott magyar társadalom tehetetlenül és kiszolgáltatottan, minden rezisztencia nélkül szenvedte el azokat az erőszaktételeket, amelyek a jelenlegi válsághoz vezettek. Hogy a társadalom és az azt alkotó egyedek magukra találjanak, hogy kialakulhasson a sokszínű, egészséges egység, éppen ezekre az egyesületekre van szükség.” Nagyon sok egyesület éled újjá vagy alakul. Ezek között mégis különleges szerepe van a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületnek. Kérlek, hogy mutasd be olvasóinknak, szóljál céljáról, feladatairól. A.G. Ahogy már korábban is szó esett róla, véleményem (és sokak véleménye) szerint a jelenünket nyomorító gazdasági válságnál sokkal súlyosabb a másik, a szellemi, erkölcsi válság. Többek között azért, mert ez nemcsak a jelenünket keseríti meg, a jövőnket is veszélyezteti. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület ezt felismerve, pontosan ezen a területen, a szellemi és erkölcsi szférában próbál rendet teremteni. Nem hittételeket akarunk tisztázni, nem bibliaórákat vagy vasárnapi isko-
