Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Szépfalusi István: Kettős kötődés
S7ÉPFALUSI ISTVÁN: KETTŐS KÖTŐDÉS 33 2. Az erőltetett asszimilációm biztatók, avagy az élet természetes menetétől függetlenül önként, tudatosan azt vállalók jelentős hányada - bármely társadalomban - köpönyegforgató, társadalmilag kétes hasznosságú állampolgárnak bizonyul. A népek közti közvetítő szerepről ezek önként lemondanak. 3. Elősegítheti az ausztriai magyarok identitászavarának orvoslását, új ausztriai magyar közösségi gondolkodás születhet. Ennek érdekében senkinek sem kell valamilyen közösségi keretből (egyesület, intézmény stb.) ki-, át- vagy belépnie. Magányos, avagy alkalmi mini-közösségi döntés, családi körben elhangzó állásfoglalás jelentősége megnövekedik, új értelmet kap. 4. A magyar nemzethez tartozás kimondása (vállalása) magatartásváltozást jelenthet. Megújíthatja az ausztriai magyar intézmények és - rendszerek működését. Pluralista társadalmunkban közösségeink elsődleges feladatává válhat annak hangsúlyozása, ami közös, vagyis a közösnek sajátos szervezeti, közösségi színnel való képviselete. Egyé ni, egyleti és egyházi érdekek helyett így a mindhárom szóban előforduló közös („egy”) első helyre kerülhet. 5. A nemzethez tartozás semmiképpen nem jelent bárminemű hivatalos elismerést. Annak nem következménye. Előfeltétele viszont „a vallás és vállalás”. A népben, a nemzetben, vagyis az egyetemes magyarságban való ez az új közösségi gondolkodás azonnali cselekvéshez, új baráti kötődésekhez vezethet. Megszüntethet régi viszályokat, ellenségekből, konkurensekből munkatársak lehetnek. Őrülnénk, ha híveink és barátaink sorainkat olvasva megosztanák velünk gondjaikat, s készek lennének kimondani: a Kárpát-medencében, azon belül és annak peremén elhelyezkedő ausztriai magyarság a magyar nemzet része! D.Dieter Knall, az Ausztriai Evangélikus (és Református közös) Egyház püspöke újévi televíziós szózatában többek között megkérdezte: „Hogyan bánunk egymással?... a többség az országunkban lévő kisebbségekkel, a külföldi munkavállalókkal, a menekültekkel, a menedékjogot kérőkkel; a keresztény felekezetek egymással és a másként érzőkkel és gondolkodókkal”. Kelet-Közép-Európában az evangélikusokat sokszor nevezték „német” egyháznak. A nemzetiség, az anyanyelv gyakorta jelzője volt templomainknak: a román vagy szerb ortodoxot, a magyar reformátust vagy katolikust, a német pedig evangélikust jelentett. Ezek a jelzők olykor tragédiákhoz vezettek. így történt ez főleg a II. világháború után. Amely egyházra az egyik vagy másik jelzőt - történelmileg rendszerint előbb a németet, utóbb a magyart - rásütötték, ezzel nyűt kezet adtak még templom- robbantóknak is. Jártunk olyan magyar nyelvjárású jugoszláviai peremfalvakban, ahol a magyar kultúrkörhöz és a magyarországi egyházközösség múltjához való ragaszkodás igazolása mentett meg gyülekezeteket a megsemmisüléstől, avagy nyitott meg a világégés után evangélikus templomokat. Az elmúlt esztendőben ünnepi nyüatkozatunkra osztrák kormányköröktől, kül- és belföldi egyházaktól olykor váratlan és örvendetes biztatást kaptunk. A tapasztalt nyelvi türelmetlenség megnyilvánulásai, a fokozódott idegen- és menekültellenesség ellenére, az osztrák nép számára sorsdöntővé válható 1988-as esztendő folyamán bizalommal és reménységgel fordulunk [ausztriai] egyházunk vezetőihez. Megértésüket és támogatásukat kérjük ausztriai magyar identitásunk megőrzéséhez és a Magyar Lelkigondozó Szolgálat elengedhetetlenül szükségessé vált kiépítéshez. Bad Radkersburg, 1988. jún. 18.
