Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Frenyó Vilmos: Jákob és a genetika
FRENYÓ VILMOS: JÁKÓB ÉS A GENETIKA 75 góta egyedekből álljon, melyek azonos jellegű szülőktől származtak, ennélfogva Jákobnak nem sok reménye lehetett, hogy a szaporulat lehetőleg tarka állatokban bővelkedjék. Lábán bizonyára a kezét dörzsölte titokbem, hogy maga részéről jó szerződést kötött. Hiszen az egyezség értelmében Jákob csak néhány állatot kaphat mind a juh-, mind pedig a kecskenyájból. A szerződés megkötésekor Lábán ki is válogatja nagyon gondosan az eltérő küllemű, ilyen-olyan módon tarka, pettyes, vagy csíkos példányokat és azokat három napi járóföldre a saját fiaira bízza. Az intézkedésnek nyilvánvalóan az a célja, hogy a tarka állatok ne párosodhassanak az egyszínűekkel, amelyeket Jákob legeltetett a továbbiakban. Ez tehát az alaphelyzet: Jákob az állatok megjelenési alakja (fenotípusa) szerint egységes juh-, illetve kecskenyájat kap legeltetésre és gondozásra. Lássuk mihez kezd majd velük, hogy a szerződés lejártakor neki is jusson valami csekélyke rész a kétféle nyájból. Az esély igazán minimális... A pásztor Jákobot azonban nem olyan fából faragták, hogy elveszítse bizalmát! Közel s távol nincs aki ellenőrizze és most következik a cselfogás! Ugyan ki hinné, hogy eredményes lesz? Ma egyetlen genetikai szakember sem venné komolyan a gyerekes manipulációt, amivel Jákob kísérletezett. Az elbeszélés szerint Jákob a párosodó kecskék elé fehér vagy csíkosra faragott vesszőket rak, hogy mintegy „megigézze” az állatokat és a születő ivadék fehérfoltos legyen, tehát az ő járandóságához tartozzék. Hasonló elgondolással a fehér juhokat párosodáskor a fekete szőrzetű kecskék felé fordítja, hogy majd elléskor fekete, vagy tarka bárányok szülessenek, s az ő részét gyarapítsák. Természetesen csak az erős, egészséges párokkal kísérletezett Jákob ilymódon; a hitványabbakat Lábánnak hagyta a maguk jellemző színében. A kétes ügyeskedést figyelmen nélkül hagyva, inkább a biológiai, illetve genetikai (örökléstani) problémához fűznék néhány gondolatot a talány megfejtése érdekében. A hagyomány szerint Jákob csakugyan meggazdagodott, hiszen népes csapattal és nagy állatállománnyal gazdagon vált el nem éppen bőkezű apósától és vonult a Gileád hegységhez, majd nem csekély félelemmel testvére, Ézsau elé, hogy megrendítő, titokzatos küzdelem után megsérülve ugyan, de lényében megújulva (Izráel!) kibéküljön vele. (1 Móz 31,1-54. 32,1-32.) Kétségtelen, hogy jórészt ősi hiedelmek szövik át a kissé mulatságosan ható epizódot, ahogyan Jákob ügyeskedve vesződik az állatokkal, hogy kedve és érdeke szerint irányítsa az öröklődést a tarka ivadékok születése felé. A biológus, illetve az öröklődést kutató genetikus viszont felteszi a kérdést: egyáltalán lehetséges-e a látvány (esetleg igéző, fascináló) hatása alapján befolyásolni, sőt irányítani az öröklődést? Első pülantásra ezt lehetetlennek véljük. Ugyanakkor évszázados, sőt bizonyosan sok évezredes hiedelem a „rácsudálkozás”. Egyszerűen csak babona az a néphit, hogy terhes asszonyt óvni kell például egy torzszülött látványától, nehogy az ő gyermeke is olyan legyen? Van-e alapja ennek, vagy csupán a ma is élő rengeteg tévhit egyike? Magam részéről tévhitnek gondolom, ami abból eredhet, hogy megdöbbentő látvány okozta emóció, illetve erős felindulás kártékony stressz-álla- potot idézhet elő az idegrendszer közvetítésével a szervezetben, ami a magzatra is hatással lehet. Ámde azt, hogy a látvány mintegy leképeződjék a magzatban és valami hasonló alakzatban manifesztálódjék, jelenjen meg az újszülött testén, azt már nehezen tudnám elképzelni. Találgatni persze lehetne, de az korántsem kielégítő, s az embert arra indíthatja, hogy végül is a véletlenek egybeesését feltételezze. Az ilyen esetet kísérletes vizsgálatnak és 5-6 ismétlésnek nem vetheti alá. Tegyük fel, hogy nem véletlen, hanem okozati kapcsolat áll fenn az ijedelem és a sajátos leképeződés közt; akkor sem használható fel analógiaként abban az öröklé-
