Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Lukács evangéliuma
VEÖREÖS IMRE: AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA 69- Krisztus dicsőséges megjelenésével. Pál apostolt a közeli végső jövő és az eszka- tologikus, végső jelen bizonyossága hatja át. Az évek múlásával már számolnak a vég késésével; Pál is szembenéz késői leveleiben az előbb bekövetkezhető halálával, de ez nem változtat azon a meggyőződésükön, hogy „az Úr közel” (Fii 4,4 - Vö. Diakonia 1988/2.71. 1989/1.69-71.). Az őskeresztény hagyomány ennek a szemléletnek a jegyében alakul, s Márk és Máté evangéliuma is ugyanezt képviseli. Lukács azonban tudatosan számot vet a parúziának, Krisztus visszajövetelének és a végnek hosszas késésével. Ennek következménye, hogy Lukács üdvtörténeti szemléletében Jézus története nem az idő vége, hanem - mint láttuk - „az idő közepe”, amelyet még újabb periódus, az egyház időszaka követ. Lukácsnál Jézus halála és feltámadása a teljesülő ígéretek egy pontja, noha legjelentősebb csúcsa, ám az üdvtörténeti vonal tovább fut: pünkösd napja újabb teljesülést hoz, új szakasz kezdetét (Lk 24,49. ApCsel 1,4-5.8). A jelen már nem eszkatologikus, végső jelen, hanem közbeeső idő pünkösd és az ismeretlen időpontú vég között. Az egyháznak hosszabb várakozási idővel kell számolnia Ura megérkezéséig. Lukács e szemléletváltozásnak megfelelően formálja a jézusi hagyományt. Annak a mondásnak, amivel Márk evangéliuma indul: „Közel van az Isten országa” (Mk 1,1) és amelyet Máté is közöl (Mt 4,17) -, Lukácsnál nincs párhuzamos helye (G. Bornkamm). Inkább olyan jézusi igét találunk nála, mely óv azoktól, akik már most hirdetik: „Az idő elközelített” (21,8). Világkatasztrófák Lukácsnál nem jelzik a vég kezdetét, mint Márknál (Mk 13,8,). Háborúk és lázadások híréből nem következik, hogy „rögtön (itt) a vég” (21,9). A vég közeli várásának háttérbe kerülése azonban nem jelenti azt, hogy Krisztus dicsőséges megjelenése kiesnék Lukács látóhatárából. Csak a végvárást függetleníti az időpont kérdésétől, s ezzel a szemlélettel veszi fel evangéliumába a Jézus-hagyomány apokaliptikus mondásait. E látásmódjában nagyobb hangsúlyt kap nála a vég idői váratlansága, s ebből eredően a készenlét fontossága (12,40). Miután számol hosszabb hátralevő idővel, előtérbe lép a hétköznapok etikája. Jézusnak tanítványaihoz intézett intéseiből életszabályokat vezet le a keresztények számára: biztatás a kitartó imádságra (18,1-8); intés az Isten előtti alázatra (a farizus és a vámszedő példázatának eredeti mondanivalóját a hozzáfűzött záró tanulsággal részben el is fedi; 18,9-14); figyelmeztetés a földi javakkal való helyes és helytelen élésre (16,1-9.19-26). Lukács felkészíti a keresztényeket a szenvedés, az üldöztetés tartós idejére az állhatatosság hangsúlyozásával. A magvető példázatának magyarázata csak Lukácsnál végződik a hosszútűrésre való figyelmeztetéssel: „...és termést hoznak türelemmel” (8,15). Más jellegzetességek 1. Lukács teológiai gondolkozása teocentrikus, Isten-központú. Isten áll az események mögött (Dóka Zoltán). Az üdvterv Isten terve; Jézus eszköz annak végrehajtásában. Az angyaloknak egyedül Isten parancsol, s azok Isten szolgálatában állnak (4,10. Vö. Mk 1,13). Ezért Lukács elhagyja Jézusnak az Emberfia eljöveteléről szóló mondásaiból ezt a Márknál olvasható részletet: „És akkor elküldi majd az angyalokat és összegyűjti választottak a négy világtáj felől, a föld szélétől az ég széléig” (Mk 13,26-27. Vö. Lk 21,27). A teocentrikus vonás az őskeresztény hagyomány legrégibb rétegéből való, s nem áll ellentétben azzal, hogy Lukács a földi Jézusra gyakran alkalmazza a feltámadt, megdicsőült Krisztus megjelölését: az Úr. Számára a megdicsőült és egykor visszatérő Krisztus nem más, mint a földön járt Jézus, akinek munkálkodásában az üdv
