Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Lukács evangéliuma
VEÖREÖS IMRE ✓ Az Újszövetség színgazdagsága Lukács evangéliuma Az Újszövetség keletkezésének körüljárása után (1985/2. szám) az újszövetségi iratok Krisztusról szóló tanúságának sokszínűségéről, tartalmi változatosságáról olvashatunk sorozatosan az 1988/2. számtól kezdve. Ezúttal a harmadik tudósítás, Lukácsé van soron. Nem a szemtanú, hanem a meggyőződéstől vezérelt forráskutató, nem a kortárs rajongó, hanem józan teológus írása ez. Talán a születő európaiság racionalizmusa szólhat leginkább a mai olvasóhoz, a hitét ma megélni kívánónak. Örömhírről számol be, amely arról szól, hogy amit Jézus konkrét időben és konkrét helyen tett, és amiről beszélt, az megszabadít a vak sorsnak való kiszolgáltatottságtól; a teremtés és a történelem Ura, maga az Isten áll az események mögött. Könyvét a későbbi egyházi hagyomány által Lukácsnak elnevezett, ismeretlen szerzője egy bizonyos Theofilosz nevű, előkelő embernek ajánlotta, aki munkáját anyagilag is támogathatta. Az illetőnek a kereszténységhez való viszonyáról az érdeklődésen kívül más bizonyosat nem tudunk. A kor irodalmi szokásának megfelelő, személyhez szóló ajánlás nincs ellentétben azzal, hogy Lukács az evangéliumot szélesebb keresztény körnek írta. Ezek a bevezető sorok az evangéliumot történeti műnek szánják, melyet írója korabeli történetírói módszerrel kíván elkészíteni (1,1-4). Szándéka azonban másként valósul meg. A Jézus működéséről Lukács rendelkezésére álló hagyományanyag ellene áll a szoros értelemben vett életrajzi feldolgozásnak, s az evangélista munkamódszere valójában hasonló, mint amilyennel Márk és Máté evangéliumában találkoztunk. Forrásai: Márk evangéliuma, azután az ún. beszédforrás, melyből a vele egyidőben, a kilencvenes években író Máté is merített, s a külön anyag, amely csak az ő kezéhez jutott el az evangéliumok alapjául szolgáló hagyományból. Ezt a háromféle hagyományanyagot alakítja saját teológiai szempontjából és írói módszerével. Az „eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam” sem értelmezendő másként. A külön anyaga ugyanúgy az őskeresztény hagyományképződés módján keletkezett, mint a többi evangéliumi hagyomány (Diakonia 1985/2. 74-75). A szemtanúkra hivatkozás nem biztosít külön történeti rangot Lukács evangéliumának; az ajánlásnak erre vonatkozó utalása inkább azzal a kiemelt helyzettel van összefüggésben, amelyet Lukács mindkét könyvében - az Apostolok cselekedeteit is ő írta - az apostoloknak juttat. A történeti nézőpontnak fontos szerep jut Lukács teológiai gondolkodásában és műveiben. Lukács is hellenisztikus görög köznyelven ír, de magasabb színvonalon, mint a többi evangélista. Nyelvezetén érződik az Ószövetség görög fordításának, a Szeptu- agintának hatása. A bevezető ajánlás viszont klasszikus körmondat, amely elárulja a szerző jelentős hellenisztikus műveltségét. A hagyományanyag feldolgozásában bizonyos fokú írói művészet jellemzi. Azokat az egyenetlen átmeneteket, amelyek Márk evangéliumának egyes egységei között találhatók, s az egyik történetet a má-
