Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Szelényi Iván: Pontosító jegyzetek totalitarianizmusról és demokráciáról
16 SZELÉNYI IVÁN: PONTOSÍTÓ JEGYZETEK... 20 evvel ezelőtti nézeteinket, de még beosztásunkra se emlékszünk pontosan, netán még párttagságunkat is elfeledjük. Akikről azt hittük csendes félrehúzódók, azokról megtudjuk, hogy bátor ellenállók voltak, a pályájukon szorgalom vagy tehetség hiányában elakadok is ma hajlamosak szerényebb teljesítményük mögött politikai üldöztetést felfedezni. A forradalmi amnézia káros kór, könnyebben fertőzi meg azokat, akiknek a gerince nem túl egyenes (emlékezzünk csak a kisnyüasokra, akik közül akadt jónéhany igencsak hangos kommunista 1945 nyarára. A hangoskodók között mintha több lenne az, akinek vaj van a fején). Pontosítsuk tehát fogalmainkat, közelebbi-távolabbi közös múltunk történelmi jellemzését. A totalitarianizmusról A kádárizmusnak totalitarianizmusként való jellemzése a Horthy korszaknak Horthy-fasizmusként való leírásával analóg hiba. Bár a Horthy-rezsimnek voltak fasisztoid jellemzői (itt főként a fajelmélettel való affinitására és vüágpolitikai orientációjára utalnék), de a rendszer kielégítően leírható úgy, mint egy tekintélyelvű, jobboldali, többpártrendszerű parlamentarizmus, s minőségileg különbözött az olasz vagy német nemzetiszocializmusoktól. Hasonlóképpen a kádárizmus 1963-64 utáni korszakát - bár nem volt mentes bizonyos totalitarianisztikus elemektől - nem lenne helyes totalitarianizmusnak, vagy akárcsak diktatúrának is nevezni. A totalitarianizmus elmélete, melyet a nácizmus és sztálinizmus bizonyos közös jellemzőinek leírására alkalmaztak először, a totalitáriánusnak tekintett társadalmakról két olyan előfeltevéssel élt, melyeknek egyike sem írja le tapasztalataim szerint pontosan a Kádár korszakot Magyarországon. E két jellemző: (1) a szférák teljes összefonódása s ezen belül a politika vagy éppenséggel a politikai rendőrség abszolút elsőbbsége gazdaság, társadalom, kultúra, tudomány, illetve a lét minden szférája felett; (2) a totalitarianizmus társadalomképe feltételezi az elit sérthetetlen hatalmi monopóliumát, s az elittel szemben álló tömeget passzívnak és tehetetlennek véli. Akadnak a totalitarianizmus elméleteinek kritikusai, akik e két előfeltevést még a sztálini kor leírásához is elnagyoltnak tartják. Nincs elegendő tudásom, hogy e kérdésben állást foglaljak. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy 1963-64-et követően Kádár János és a körülötte akkor hatalmon levő elit oly mérvű kompromisszumokra szánták rá magukat, hogy a következő két évtized semmiképpen sem jellemezhető totalitarianizmusként. En inkább úgy éltem át s látom szociológusként ezt a két évtizedet, negyedszázadot, mint egy olyan csúszdát, melyen egyre gyorsuló sebességgel, felülről indított reformok s alulról jövő spontán vagy politikailag tudatos ellenállások bonyolult dialektikus egymásrahatásának eredményeként megkezdett a magyar társadalom kicsúszni a sztálinista államszocializmusból, rálépett a poszt-kommunizmusba vezető útra. 1964-ct követően megkezdődött a politika s még nyomatékosabban a politikai rendőrség fokozatos visszahúzódása a nem politikai szférákból. Amint arra Kemény István már a hetvenes években írt dolgozataiban rámutatott, a hatvanas évek közepén a magyar “rezsim kettős kompromisszumot kötött a magyar társadalommal. Az értelmiség számára biztosított bizonyos szellemi autonómiát, a politika csak ritkábban avatkozott be a tudomány és kultúra dolgaiba, s a rendőri eszközöket csak a legkivételesebb esetekben alkalmazta. így az elmúlt 25 esztendőben sok kiváló magyar tudományos és művészeti alkotás születhetett, s ezeknek a túlnyomó többsége hosszabb-rövidebb késéssel el is jutott a magyar közönséghez (érzékelhetjük azt, hogy milyen kevés mű „marad íróasztalfiókban”, abból is, hogy alig néhány e korszakban született s publikálatlanul maradt könyv vagy dolgozat látott először nyomdafestéket 1989 tavasza-nyara óta: nem sok ilyen mű létezett). A rendszer lényeges kompromisszumot ajánlott a nem értelmiségiek számára is. A politika részben s fokozatosan megkezdte visszavonulását a gazdaságból is: megszületett a „második gazdaság”, a magántevékenységeknek az a szférája, mely a
