Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Ittzés Nóra: „Én prófétáktól származom”. Biblikus hatások Füst Milán versében
ITTZÉS NÓRA / „En prófétáktól származom” Biblikus hatások Füst Milán: A magyarokhoz című versének költői nyelvében A Károlyi-Biblia 400 éves jubileumára Egy költői mű boncolása megrázó, ambivalens élmény. Profán betükombinációk, szó- és mondatszerkezetek, stílusvariációk matériája, amely a titoklesöknek megnyilatkozik. Füst Milán (1888-1967) költészetének szentélyébe lépett be szerzőnk, és 400 éves kövületekre talált. Első pillantásra tán meghökkentőnek tűnhet, hogy annak a dolgozatnak témájául, amely a Vizsolyi Biblia évfordulóján Károlyi Gáspár szelleme (s értsük jól a szót: van-e a szellemnek, a szellemiségnek meghittebb, otthonosabb lakása anyánk nyelvénél?) előtt tiszteleg, és a Vizsolyi Bibliának nyelvi-irodalmi köztudatunk szüntelenül ható, meghatározó jelenlétével foglalkozik, épp Füst Milán-verset választottam. Annak a költőnek-írónak művét, akinél társtalanabb és kevésbé értett embere alig van a magyar irodalomnak, akivel kapcsolatban méltatói tollán ugyan gyakorta tűnik föl az ódon, az archaikus, a pátosz kifejezés, de akinek régiségével, ősiségével a megállapításon túl alig-alig foglalkoztak, s - micsoda izgató paradoxon! - akinél modernebb költői nyelvet és újszerűbb költői magatartást nem honosított meg senki a nagy Nyugat-nemzedékben. Annak a költőnek szövegét, akit neveztek középkorinak (Vas István), vizionárius lelkűnek (Kassák), látomások költőjének (Somlyó György), de aki maga tiltakozott, mikor egy tanulmány látomásosságával kapcsolatban a transzcendenciát emlegette1. Annak a költőnek versét, aki prófétáktól származónak vallotta magát, s ez nem csupán póz, de belső kényszer, elhivatottság és az intellektus minden rezdülésével ellenőrzött vállalása, „szerepe” volt, ugyanakkor rokontalan magány és kárhozatos egyedülvalóság, amely ellen küzd a lélek: Füst Milán, akárcsak Babits Jónása, rühellé a prófétaságot2. S még meglepőbb lehet, hogy zsoltárai, ótestamentumi témákat, neveket címmé emelő versei helyett Füst Milánnak e profán ódájában keresem a biblikus kötődéseket. De talán éppen ezért. Mert a profán témát - anyanyelv - a vers belső építkezése szakrálissá avatja. Azt remélem, e változásnak, „megszentelődésnek” mibenléte, valósulása a vers komplex elemzése nélkül is, a textus, a nyelvi megformáltság néhány jellemzőjének kiemelésével is tetten érhető, s ezzel a vizsgálódással sikerül valamit megmutatnom Károlyi Bibliájának mély hatásából, amely belsővé, lényegivé épülve alakította köz- és irodalmi nyelvünket. Elemzésben a vers szövegformálásának három jellemzőjét vizsgálom, amelyeket természetesen csak mesterséges erőszakossággal lehet szétválasztani, hiszen egységként, megbonthatatlan szövedékként léteznek: 1. archaizmusok a szóhasználatban és a grammatikai szerkezetben; 2. képalkotás, metaforahasználat; 3. közlésmód, beszédhelyzet.
