Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Könczei György: A tökéletes Isten és a fogyatékos ember. Történelem, rehabilitáció, modern társadalom
KÖNCZEI GYÖRGY A tökéletes Isten és a fogyatékos ember Történelem, rehabilitáció, modern társadalom Jézus radikális másképp gondolkodásra (megtérésre) szólított fel, amikor tanított. A fő parancsolat második tételében egyértelműen fogalmazta meg azt, amit ma a humán környezetvédelem alapelveiről bölcselkedünk. És gyógyított a teremtettség okán, azaz állampolgári jogon. Igaz, ő hatalommal. Közgazdász szerzőnk most a gazdasági racionalitással is érvel. ,A szeretet a Teremtő szándékának megértése, a szeretet színhelye a Földtest, a szeretet kezdete a világosság, a szeretet módja az odaadás, a szeretet eszköze az alázat, a szeretet útja a követés, a szeretet iránya a közeledés, a szeretet jelentése a bizonyosság, a szeretet célja a tökéletesedés, a szeretet minden ember kötelessége.” (Oravecz Imre: Eototo és Aholi a szeretetről I.) 1. Isten, ember Mindenfajta, a zsidó és a keresztény kultúrkörbe tartozó teológiai gondolkodás egyetért abban, hogy Isten tökéletes. Őhozzá a világon semmi sem mérhető, Ő a világ megteremtője, minden igaz érték hordozója és maradéktalan „megteremtője”, a bűn nélkül való. S ott van azután a teremtett ember: a bűnös, a nem tökéletes, sőt: a fogyatékos és segítségre szoruló. Az ember, aki a létezés ajándékát Istentől kapja a teremtés nyomán, s a benne lakozó értékek forrása sem más, mint a Teremtő, az Örökkévaló. Mi mindennek nevezték már az embert az eszmék végtelen története során! S talán ez mind az ember, és még ennél is sokkalta több, sokrétűbb - ki kevésbé ez, ki inkább amaz. Hisz’ volt már gazdasági-gazdálkodó lény (homo oeconomicus), erkölcsi lény (homo morális) és politizáló politicus, dolgozó, játszó lény (homo faber, ludens), sőt hívő: homo religius. De van itt még valami, melyet sarkalatossága ellenére ritkán szokás említeni: a segítségre szoruló ember (homo adiuvandus). Pedig, ahogy mindenki játszik, gazdálkodik, politizál, úgy mindenki segítségre is szorul: egyszer többre, másszor kevesebbre. Hogy kinek a segítségére? Karl Rahner egyik munkájában, A hit alapjaiban (Grundkurs des Glaubens) igen tartalmas megfogalmazást használ: az ember másra utalt lény. Ez a teológiai fogantatású kategória természete szerint „fölfelé nyitott”: az ember ráutalt Istenre. De Rahner kifejezése éppígy megengedi a horizontális értelmezést: ráutalt felebarátaira is.
