Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. II. Pál apostol (első rész)
VEÖREÖS IMRE: PÁL APOSTOL 73 emberré létei is a keresztben találja meg célját és értelmét (Gál 4,4—5): Isten „tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta” (Róm 8,32). Az „odaadta” értelme: halálra adta (Róm 4,25). Pál számára Jézus földi életének az az eseménye, amelyben Isten üdvözítő tette végbement, a keresztfán szenvedett halála (Jézus feltámadása már nem tartozik földi életéhez). A korinthusiaknak írja: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek Isten titkát. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (lKor 2,1—2). Igen, az a szent „egyoldalúság” jellemzi Krisztusról való tanúskodását, hogy halála és feltámadása mellett Jézusról más nem érdekli. De Pálnak éppen ez volt a rendelt ecsetvonása az Újszövetség palettáján: a legnagyobb isteni titok (a ma leghívebbnek tartott szövegvariáció szerint ez a szó áll az idézett helyen, és nem „bizonyságtétel”), a Krisztus keresztjében rejlő isteni tett megvilágítása. Ma sokakhoz közelebb állnak az evangéliumok és bennük „Jézus élete”, Pál szava pedig háttérbe szorul. Nem is olyan szokatlan sorsa ez Pál leveleinek, mint láttuk, az egyháztörténet során. Ezzel elveszíthetjük Jézus legnagyobb tettének, halálának a reánk áradó, hitünk sorsát eldöntő hatását. S vele még mindazt a kincset, amelyet Pál levelei, gyakran bánya mélyére rejtetten, tartogatnak minden idők nemzedékének. S közben, Pál elejtésével, a négy evangéliumot is rosszul olvassuk. Mert azok is a kereszt és húsvét felé futnak, ott lelik csúcspontjukat. Csak az a különbség, hogy Pálnál Krisztus halála és feltámadása mellett földi élete homályba vész, viszont annál mélyebben, Isten erejével ragyog fel az evangélium, a Jézus Krisztusról szóló örömhír. Mit történt Jézus Krisztus kereszthalálában? Pál átveszi és elmélyíti az őskeresztény értelmezéseket (vö. Diakonia 1988/2. 70): engesztelő áldozat, helyettesítő áldozat, váltságdíj (megváltás). A gyakran előforduló „érettünk” szintén áldozatként értelmezi Jézus halálát (2Kor 5,14—15; Gál 3,13). A megváltást Pál a bűn és halál hatalmából való kiszabadításnak érti. Maguk az eredeti fogalmak ma már szimbólumok, de amit jelképeznek, az Krisztus halálának valóságos üdvjelentősége. Merőben új azonban Pál szava, amikor közvetlen beszédben fejezi ki a kereszt üdveseményét: „Isten.. . az irántunk való szeretetét abban mutatja meg, hogy még akkor, amikor bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8). Ügy állítja elénk itt Krisztus keresztjét, mint Isten szeretetének egyszersmindenkorra szóló híradását, amely minden időben élő emberek számára érvényes (a „mutatja meg” jelen idő!). Jézus halálában Isten szerete- téről a nekünk ajándékozott Szentlélek győz meg, amely kiáradt ránk (Róm 5,5). A „meghalt értünk” szókapcsolatban a második szó Pálnál egyre inkább Isten, Krisztus szeretetének hangsúlyozásává válik a kereszt tényében. Jézus halálában az Isten szeretete nem mint isteni tulajdonsága mutatkozott meg, mintegy statikusan. Ahogyan Krisztus halála tett volt, Isten iránti engedelmességének és az emberek iránt való szeretetének tette, Isten iránfuhk való szeretete is aktusként fejeződik ki a keresztben: a megbékél- tetés eseményében. A „megbékéltetés” szavát (főnévi és igei formában) egyedül Pál használja Isten és az emberek viszonyára az Újszövetségben. Itt ismét sajátos páli kinccsel találkozunk. Emberi viszonylatból származó kifejezés (ókori görög okmányokban házasfelek kibékítésével kapcsolatban olvashat
