Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Donáth László: A "zsidókérdés – kétfajta német protestáns megközelítésben
DONÁTH LÁSZLÓ: A „zsidókérdés” - kétfajta német protestáns megközelítésben 49 ben a pogánykereszténység semmilyen más előföltételt nem ismer Isten Krisztusban hangzó hívó szaván kívül”. Amikor a „német birodalmi egyházból” az összes nem árja származású kizárását követelik 1933 augusztusában, Bonhoeffer röpiratot készít: Az árjatörvény az egyházban (Der Arierparagraph in der Kirche)6 címmel, ebben írja végkövetkeztetéseként: „Az egyház az elhívottak gyülekezete, melyben az evangéliumot igazán hirdetik és szentségeket helyesen szolgáltatják ki, és amely semmilyen törvényt nem szab a hozzátartozás feltételeként. Ezért az árjatörvény az egyház lényegét romboló tévtan. Az árjatörvényt e radikális formában érvényesítő egyházat igazul csak egyetlen módon szolgálhatjuk, azzal, ha küépünk belőle. Ez az én végső szolidáris cselekedetem egyházamért, melyet soha mással nem szolgálhattam, egyedül a teljes igazsággal, s ennek minden konzekvenciájával”.7 Milyen kapcsolat van a teljes és az oszthatatlan igazság és az egyház életformája között? - veti föl a kérdést az árjatörvény. Elenyészően kevesen voltak, akik már a kezdet kezdetén Bonhoefferhez hasonlóan fölismerték, ha az egyház életformáját Isten parancsolata helyett idegen törvény alá vetik, akkor zavar és meghasonlás történik benne, s odavész a kapcsolata az igazsággal. Radikalitása miatt vethette Bonhoeffert az egyházi harc egyszerre az egyház centrumába és peremére. Az utóbbi tíz év teológiai eszmélődése egyértelművé tette azt, amit az 1933-ban legvilágosabban látó teológus sem mondott ki határozottan: valójában nem a „zsidókérdés” előtt állt és áll az egyház, hanem a zsidósághoz való viszonya a probléma, s ez lényege szerint keresztény kérdés. Innen közelítve még a bonhoefferi pozícióban is rábukkanunk antijudaista elemekre. Ilyen például az, ahogy a „zsidókeresztény” fogalmát használja „Az egyház a zsidókérdés előtt”-ben. Gondolatmenetének egyik csattanójaként visszafordítja a vádat: valójában a „német keresztények” zsn/ókeresztények, mivel az egyháztagságot megváltoztathatatlan „isteni” törvénytől akarják függővé tenni, nevezetesen a fajiságtól. A „vissza a feladóhoz” iróniája mégsem változtat azon, hogy ez a szó Bonhoeffer számára is neheztelést, negatív ítéletet hordoz. E szóhasználat forrása a Galáciai levél, melyben Pál Péterrel Antiochiában folytatott szenvedélyes vitájáról tudósít. Eszerint Péter kezdetben késznek mutatkozott együtt étkezni a pogánykeresztényekkel. Jakab küldöttei azonban megfélemlítik. Ezért támad Pál Péterre: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?” (Gál 2,14) Judaizálni, zsidó szokás szerint élni, Pál óta kulcsszava a po- lemikának, melyet sohasem csupán a zsidókeresztények ellen használtak. Azokat a pogánykeresztényeket is ezzel a szóval bélyegezték meg, akik az egyházi életben nélkülözhetetlennek vallották az örök rituális vagy egyéb törvényeket. Pál a judaizálás fogalmát még konkrét vitában alkalmazza (Pálnál és az első évszázadban a „zsidókeresztény” fogalom használata még legitim), de már az óegyházi polémiában abszolúttá válik. A reformáció egyházai egyetemes kulcsszóként használják a zsidósággal szemben, és egymás elleni felekezeti kritikájukban. Sokrétű fölhasználhatóságát mutatja Bonhoeffer szókezelése is. Még nála is egy sorba kerül a zsidó lét és a judaizálás a formális törvényességgel. Az egyház kitagadási elméletére vezethető vissza, hogy a zsidó, zsidóság, zsidózás, zsidókeresztény szavak: kivétel nélkül pejoratív jelentésűek a kereszténység szótárban. Az egyház két évezreden át semmit sem akart meglátni a zsidóság Krisztus utáni hagyománytörténetéből. Tanaival csak az tűnt összeegyeztet- hetőnek, ha van zsidóság, csak azért van, hogy Isten véghezvigye rajta büntetését. A Krisztus utáni zsidóság története - az átok története.
