Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Bárdossy György: Ki szegény a mai Magyarországon?
BÁRDOSSY GYÖRGY: KI SZEGÉNY . .. ? 63 ség és depriváció (megfosztottság) három fontos dimenziójában mutatom be a szegények számát és a társadalomban való elhelyezkedésüket. Alacsony jövedelem, létminimum. 1988-ra készültek a Központi Statisztikai Hivatalban az első létminimum-számítások. Erre az évre körülbelül 600 forintban határozták meg a létminimum határát. (A létminimum a biológiai életbenmaradáshoz szükséges alapvető élelmiszer és lakáskörülmények költsége). A lakosság 10 százaléka élt a létminimumnál alacsonyabb jövedelemből. Kiszámítottak egy társadalmilag elfogadhatónak tekintett minimumot is. (A társadalmilag elfogadható minimum a létminimumnál magasabb érték, mert némi szerény kulturálódási és tájékozódási költséggel még kiegészítették.) Ez valamivel több mint 300 forint volt a becslések alapján. A társadalom 15 százaléka élt a létminimumnál magasabb, de a társadalmilag elfogadható minimumnál alacsonyabb szinten. 1982-ig lassan csökkent mind a létminimum, mind a társadalmilag elfogadható minimum szintje alatt élők aránya. 1982-ben a létminimum (1990,— Ft) alatt élt a népesség valamivel kevesebb, mint 9 százaléka, a társadalmilag elfogadható (2430,— Ft) szint alatt a népesség további 13 százaléka. A nyolcvanas években megállt az egy főre jutó reáljövedelem növekedése, sőt az utolsó években csökkent, ezért az utóbbi öt évben a szegények aránya kissé növekedett. 1987-ben a létminimum (2810,— Ft) alatti szinten a lakosság 9,3 százaléka élt és a létminimumnál magasabb jövedelemből, de a társadalmilag elfogadható minimumnál (3410,— Ft) alacsonyabb szinten további 10,6 százalék élt. A szegények arányának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az utóbbi öt évben kifejezetten nőtt a jövedelmek egyenlőtlensége. 1982-ben a lakosság leggazdagabb felső milliójának átlagjövedelme 3,8-szorosa volt a lakosság legszegényebb milliója átlagjövedelmének; 1987Jben ez az arány 4,6-ra nőtt. 1967-ben az alacsony jövedelműek közel háromnegyede községi lakos volt, 1982-re ez az arány lecsökkent alig több, mint felére. Ugyanekkor a városi lakosság körében nőtt a szegények aránya. Míg 1962-ben a mezőgazdasági fizikai dolgozók tették ki a szegények felét, addig 1982-ben a betanított és segédmunkások családtagjaikkal és a nyugdíjas fizikai munkások (szak-, betanított, illetve segédmunkások) háztartásával együtt a szegénylakosság több mint a felét teszik ki. 1987-ben az aktív háztartások körében az alacsony jövedelműeket (az egy főre jutó jövedelem 2600 forint alatt volt) döntő mértékben jellemezték a következők: foglalkozását tekintve munkás és nagyüzemi paraszt, 3-nál több gyermekes, 4-nél nagyobb lélekszámú háztartásokban él, éspedig főleg községekben. Az utóbbi időben sokszor azonosították a nyugdíjasokat a szegényekkel. Furcsa kettősség érvényesül a nyugdíjak és a nyugdíjasok körül; egyrészt nőtt a nyugdíjak átlagos reálértéke, vagyis egészében javult a nyugdíjasok helyzete (a nyugdíjasok átlagos jövedelme 1967 óta fokozatosan közeledik az országos átlaghoz: 1982-ben az átlagnyugdíj magasabb a betanított és segédmunkások, valamint a mezőgazdasági fizikaiak átlagjövedelménél), ugyanakkor az egyes nyugdíjas helyzete romlott, mert a nyugdíjak vásárlóereje gyengült. Viszont az elmúlt tizenöt évben a szegények között csökkent a nyugdíjasok aránya. Persze hozzá kell tenni, ez a „javulás” jórészt azzal magyarázható, hogy az alacsony nyugdíjú nyugdíjasok időközben meghaltak. 1982 és 1987 között az átlagnyugdíj értéke már sokkal szerényebben nőtt, mint 1977 és 1982 között. Jórészt azért, mert a nyugdíjasok száma is kisebb mértékben nőtt.
