Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - †Schulek Tibor: Megkésett emlékezés az erdélyi magyar evangélikus egyház száz év előtti megalakulásáról
18 SCHULEK TIBOR: MEGKÉSETT EMLÉKEZÉS AZ ERDÉLYI ... megfogalmazta azt a felhívást, amely mint a tatrangi presbitérium és nagyobbik képviselet 1886. január 10-i határozata lesz a szervezkedés bázisa. „A gyűlés mélyen átérezvén ezen ügy nagy fontosságát és végleges megoldásának égető szükségét, tekintettel arra, hogy egyházi állapotaink az erdélyi ág. hitv. ev. szász egyház fennhatósága alatt, a helyett, hogy javultak volna, napról napra rosszabbra fordulnak; mert nyelvünk és nemzetiségünk, egyházkormányzati jogaink, anyagi gyarapodhatásunk, tudományos előreha- ladhatásunk, vallásos és erkölcsi életfejlődésünk elnyomatása egyre tart, sőt napról napra növekedik: egyhangúlag kimondja, hogy az erdélyi ág. hitv. ev. szász egyházkerület kötelékéből ezennel ténylegesen kilép'’ és [... ] az ezen határozathoz csatlakozó egyházközségek képviselői által mielőbb megtartandó gyűlésre képviselőül a lelkész mellé a következőket küldi... A küldendő képviselők összehívására tiszt. Török József lelkész és tek. Gödri János ügyvéd urak kéretnek fel. Kikötés: az egyházakra az eddiginél nagyobb költség terhe ne essék! A tatrangi felhívás lelkes visszhangra talált és 3 előző értekezlet után 1886. március 25-én Brassóban elkövetkezett a brassóvármegyei evangélikusok történelmi jelentőségű konventje. Ezen két javaslatot terjesztettek elő. Az egyik Mihály Károlyé, amelyet Masznyik Gyula nyújtott be, a másik Rombauer Emil főreáliskolai igazgató által előadott brassói javaslat. Mihályi javaslata röviden: külön magyar ev. esperesség a száz püspökség, ha pedig ez nem lehetséges, akkor valamely magyarországi evangélikus püspökség alatt. A brassói javaslat: minden más kísérlet nélkül egyenesen a magyarhoni tiszai evangélikus püspökséghez való csatlakozást akarta. Kezdetben a többség Mihályi részén volt. Csak Brassó, Krizba és Pürkerec pártolta a tiszai kerülethez való csatlakozást. Azonban Rombauer Emil és Skita Mihály járásbíró ragyogó érvei teljesen semmivé tették Mihályi okoskodásait. Szavazáskor csak hárman szavaztak javaslata mellett: Masznyik Gyula, Papp György és Borcsa Mihály, ő maga még szavazás előtt haraggal eltávozott. Az események túl vannak a holtponton. Az 1886. szeptember 24-i esperes- ségi közgyűlés egyhangú végleges szerződést köt a Tiszai egyházkerülettel. Az 1887. január 13-i gyűlés elhatározza, hogy a gyülekezetek oszlassák fel eddigi presbitériumukat és a szász rend szerinti „nagy képviseletet”, válasz- szanak új egyháztanácsot, tisztikart, eskessék fel a tiszai rendtartás szerint, és adják le szavazatukat az esperesre. Ez mindenütt simán megtörténik minimális személyi változással, csak a gocsmánokat hívják ezentúl egyházfinak. Főesperessé egyhangúan az idős Török József tatrangi lelkészt választják, aki azonban még beiktatása előtt lemond. A második választásnál igényt tart Mihályi Károly, eddigi alesperes. „Amint a természetben nincsen ugrás, úgy a főesperes-választásnál sem lehet az alesperest mellőzni.” Mégis 10 gyülekezet Moór Gyula brassói lelkészt választotta. (Apáca Örtel János krizbai lelkészre szavazott.) E mellőzésnek súlyos, sajnálatos, sőt szégyenletes következményei lettek, amelyek az annyira óhajtott függetlenedés örömét ürömmel keserítették és Czékus püspöknek is sok bosszúságot okoztak. „Mert amely ügynek nem Mihályi Károlyt állították élére, ellenségévé lett annak!” Első lépése egy állítólag az apácai egyház közgyűlésével 1887. május 30-án hozatott határozat volt, amely szerint óhajtja a magyar evangélikus esperesség felállítását, de az ne a tiszai, hanem a szász egyházkerület főhatósága alatt álljon. Leendő fölállítását a szász főkonzisztóriumtól kérni fogja, azon
