Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdasgsága. Pál apostol
70 VEÖREÖS IMRE: Az Újszövetség színgazdagsága ságot azonban Pál elhatárolja a vétkezés, önzés szabadságától: „csak a szabadság ne legyen alkalom a testnek [szarx: az ember vétkes természetének], hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak” (Gál 5,13). Szabadságunk van a cselekvő szeretetre. Ebben az értelemben beszél Pál Krisztus törvényéről: „Egymás terhét hordozzátok, és így teljesítitek a Krisztus törvényét” (Gál 6,2). Ez a teljesítés azonban nem „cselekedet” a teljesítmény értelmében, hanem a szabadság tette (Bultmann). A törvénytől való szabadság a keresztény ember életében a törvény „betűjétől” való szabadságot is jelenti. Pál szemében az ószövetségi és zsidó törvények írásba foglalt előírásai lebegtek, amikor ezzel szembehelyezi a Szentlélek szerinti életf oly tatást: „az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az írás betűje szerint, mint a régiben” (Róm 7,6). Ma úgy mondhatjuk Pál szellemében: a Szentírást nem tehetjük törvénykönyvvé. „Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok törvény alatt” (Gál 5,18). A keresztény ember a szeretet jegyében dönt az adott élethelyzetben., A- testvéri szerétéiről pedig nem szükséges írnom nektek, mert ti magatok Istentől-tanítottak vagytok az egymás iránti szeretetre” (IThessz 4,9). Végeredményben a törvénytől való szabadságunk az Istenhez való kötöttségből nő ki: „nem a magatokéi vagytok” (lKor 6,19). Isten Jézus halála és feltámadása által megszabadított a halál hatalmából. Ezt a reménységet az apostol a végső jövő ajándékaként a holtak feltámadásának hagyományos zsidó és őskeresztény képzetével írja le. E tanítás idegen volt a hellenisztikus hallgatóknak. Pál tartózkodik a jövendő feltámadás közelebbi rajzától. Az örökkéva lósághoz tartozó dolgokat láthatatlannak vallja (2Kor 4,18). Annyit mond, hogy isteni dicsőség lesz osztályrészünk, mely az isteni lét megjelölése (Róm 8,18; Fii 3,21). Más esetben a „Krisztussal lenni” kifejezést alkalmazza (Fii 1,23; 2Kor 5,6-8). A „lelki test” sem ad közelebbi meghatározást, még annyit sem, hogy a mi alak, forma képzetünket vetíthetnénk rá. A Krisztus mennyei mivoltában való részesedést jelenti, amiről nem lehet emberi fogalmunk (lKor 15,44-49). Ezért van igaza Bonhoeffernek, amikor a „feltámadás” szavát nem szívesen használja. Félrevezető képet támaszt az emberekben, vagy nem tudnak vele mit kezdeni. Úgy érzem, ebben a tartózkodásban Pál korának hellenisztikus keresztényeihez lehetünk közel. Bizonyos értelemben az eljövendő örök élet Pálnál is jelenvaló, ha nem is abban az átfogó értelemben, ahogyan majd Jánosnál látni fogjuk. Az örökkévalóságot a hívő számára Krisztus és a Szentlélek jelenléte teszi jelenné (Gál 2,20; 2Kor 5,1-5). Krisztus kereszt je szabadulást jelent a „hatalmaktól” is. Pál a korabeli vüágképnek megfelelően tud kozmikus erőkről. Az „angyalok”, „fejedelemségek”, „erők” mint az embereket fenyegető földöntúli hatalmak, melyek sorában említi a kozmikus „magasság” és „mélység” megnevezésű titokzatos nagyságokat is - Isten teremtett világához tartoznak (Róm 8,38-39). Ezeket az antik ember részben a csillagokban sejtette (a horoszkópok mai elterjedése hasonló jelenség modern változatban). A mi gondolkozásmódunknak megfelelően ilyen erőkként jelentkezhet a sors, végzet, az átöröklés stb., melyeknek ki van szolgáltatva az ember. Az emberi lét állandó fenyegetettsége jut kifejezésre az átvett ókori mitologikus képzetekben. A végső jövőben rájuk megsemmisülés vár. Az utolsó ellenség köztük - Fái megszemélyesítve beszél itt róla - a halál (1 Kor 15,24-26). A „hatalmak” Isten teremtményei és ellenségei - ez nem ellentmon- dás, hanem kétoldalú szemléletmód, amelynek mindkét tagja valóság, ezért nem érez Pál ütközést a két állítása között. A keresztény ember a végső jelen során a velük való találkozást konkrét viszontagságokban tapasztalja meg, s lám, a mitologikus beszéd egyszerre reálissá válik Pál átélt felsorolásában: ,.Nyomorúság, szorongattatás vagy
