Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Donáth László: A "zsidókérdés – kétfajta német protestáns megközelítésben
48 DONÁTH LÁSZLÓ: A „zsidókérdés” - kétfajta német protestáns megközelítésben Az egyházi és a társadalmi „zsidókérdésnek” egyetlen momentuma egyezik: egyik esetben sem magától értetődő a zsidók léte. Az Izraelnek adott ígéreteket elbitorló egyháznak éppúgy nem természetes a zsidók jelenléte, mint a „gazdanépek” társadalmának. A „zsidókérdés” megoldását egyikük sem a maguk változásában látta, hanem a zsidókéban. A lehetséges megoldások listája mindig az emancipációval kezdődött, s a kiirtással zárult. Még G. Kittelé is, bár ő ez utóbbit nyomatékosan elveti.2 Történetileg pedig éppen ezt a „végső megoldást” valósították meg. De az „Endlösung” révén az egyház számára megmásíthatatlanul visszájára fordul a „zsidókérdés”: a zsidók megváltozásának a kérdése a soa* áldozataival együtt füstté vált Auschwitzban. A változás kérdése előtt már csak az ezt lehetővé tevő és megengedő egyház áll. A „gazdanépek” társadalma is, melynek nevében az „Endlösungra” vállalkoztak, hasonló kihívás elé kerül: megkérdőjeleződött gazdasági rendszerük törvényessége, s megváltozásukat nem teszi kikerülhetővé, ha állapotbeli problémáikat antiszemitizmussal kompenzálják. Bonhoeffer és a „zsidókérdés” A „zsidókérdés” Bonhoeffer számára is egyszerre jelentett állami-társadalmi és egyházi-teológiai problémát, ahogy ezt 1933. áprüis 15-én befejezett írása -Az egyház a zsidókérdés előtt (Die Kirche vor der Judenfrage)3 - tanúsítja. A berlini egyetem akkor 27 éves evangélikus magántanára azzal kezdi művét, hogy élesen megkülönbözteti az egyház és az állam feladatát. A különbség tudatában lévő egyház nem keveredhet az álíam dolgaiba. Ha mégis erre kényszerül, cselekvése három szinten lehetséges. 1. Az egyház mindig újra megkérdezheti, és meg is kell kérdeznie az államtól, „vajon vállalja-e a felelősséget azért, hogy amit tesz, az törvényes állami cselekedet-e.” Ezzel az egyház „a jog és rend” iránti felelősségére figyelmezteti az államot. A konkrét helyzetben e kérdést az állam zsidóellenes intézkedései vetik fel.4 2. Az egyháznak kötelessége segíteni az állam áldozatait, tekintet nélkül arra, hogy ezek a keresztény gyülekezet tagjai-e, vagy sem. Az egyház diakóniai feladata nem korlátozódik csupán a zsidókeresztényekre, érvényes a zsidókra is. 3. Az egyház közvetlen politikai aktivitása akkor válik elodázhatatlanná, „ha úgy látja, hogy az állam jog- és rendteremtő funkciójában csődöt vall”. Ez esetben nemcsak „a kerék alá esett áldozatot kell bekötöznie, hanem vesse önmagát is a kerék küllői közé”. Ez az az eset, amikor az állam „gátlástalanul sokat vagy keveset érvényesít a jogból és a rendből”.5 A gátlástalanul kevés a zsidók diffamálását, majd jogfosztását jelenti; a gátlástalanul sok pedig az egyház működésébe történő beavatkozás, amennyiben az állam a megkeresztelt zsidók kizárását és a zsidó misszió tilalmát akarja az egyházra kényszeríteni. Ezt követően Bonhoeffer arra válaszol, miképp viselkedjen az egyház a saját területén, dönthet-e úgy, mint az állam. Ha az egyház az állam előírta módon viselkedne, „törvénytől” tenné függővé a hozzátartozást, s így teológiai értelemben épp azáltal válna „zsidókereszténnyé”, hogy tagjai közül kizárja a megkeresztelt zsidókat. Mivel a „hagyományos értelmezés szerint az számít zsidókereszténynek, aki feltételként követeli az egyházba belépni akarótól az isteni törvény figyelembe vételét. Ezzel szem* soa: katasztrófa; így nevezik a mai héber nyelven a hatmillió zsidó elpusztítását.
