Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: Weöres Sándor és irodalmunk múltja
28 KABDEBÓ LÓRÁNT: Weöres Sándor és irodalmunk múltja Weöres és filosz-barátainak vállalkozása számomra - bevallom - mégis mindaddig csak játékos irodalmi modell volt, míg filoszoldalról nem érzékelhettem a visszaigazolást. A napokban jelent meg Ferenczi László felvilágosodás-tanulmánya. A remény zuhatagja a Móra-Kozmosz kiadó Az én világom sorozatában. Ferenczi, aki szeret megalapozottan meghökkentő lenni, most már egy új értékrenddel mutatja be a Ka- zinczy-kortárs magyar költészetet. Ő ugyan Dayka Gábort kevéssé szereti, de Weöresnek másik találatát méltatja, Kalmár Györgyöt. Azt, akit még Kazinczy érzékeny értéktisztelete sem tudott befogadni, bárha jelzi, furcsa értékét, különös alakját felvillantva elősegíti mai felfedezését, befogadását. O az a zseni, aki téma nélkül mégis lenyűgöző hexamétereket varázsol. A hexaméterség ölt általa testet. Száműzi a költészet hivatalos és divatos témáit, hogy kora valósága a maga természetességével életre keljen soraiban. Weöres úgy találja, Ferenczi az ő nyomán úgy olvassa ezeket a költőket, mintha hirtelen feltűnt kortársaink lennének. Például Kalmár Györgyről: „A magyar irodalom ismeretlen monstruma... emberi kötelmeken kívüli, paranoiás őrült.” „O volt az első világhírű magyar tudós, munkái Oxfordban, Amszterdamban, Genovában jelentek meg.” Weöres ért a paradoxonokhoz „Nagy műve, az 5624 hexamétersorból épült Summa oly idegen, mint a jéggel borított sarkvidék, alig hasonlít valamely ismert költeményre. Mégis van néhány rokonsága: fel akarja mérni a mindenséget, mint Dante. Világirodalmi rangú részletek után semmitmondó szósivatagok vagy elképesztő badarságok következnek: ennyiben Blake próféciáira emlékeztet.” Nem ismerhetünk e jellemzésben valamely nagyjelentőségű, ünnepelt költőkortársunkra? És ha követjük Weöres és Ferenczi interpretációját, ha kora ellenében alakított „hexameterséget” mai költészetünkbe építenénk - percek alatt a posztmodem költészet magyar példaképévé eszmeisülhet. De zárásul térjek vissza Ungvárnémeti Tóth verseihez. Görög költeményeit ő maga fordítja magyarra, kétnyelvű kötetben adva ki azokat. Az első vers a „Pindarusi Hymnusibul” (Eleüziszi titkok) első „Stropha”-ja (Weöres is, újra kiadja épp ezt is, egyetlen szótag eltéréssel): Távozzék minden gonosz innen: Nem szól gyáváknak az én lantom, A fennyen övedezett Múzák ajándékok: a Törvényadó Istennét fogom énekelni. A béavatkozott Veszteg maradjon, míg engemet Föld-Anyánknak éneklőjét hallgatand. Sokat tud ő, a mit csupán Zeüsz leányival közöl, S a biztosak közt kevés Ha hallom, máris folytatom Babits első kötetének első - Horatiust Horatius ellenében idéző - versének kezdő strófájával: Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg! ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha nem hallott verseket ma, múzsák papja, erős fiatal füleknek.
