Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 az egyház belső életében a püspöki hatalom túlnőtt a zsinati kollektív cselekvés keretein”. Feltűnő, hogy éppen ez a tanulmány tesz említést az evangélikus diakóniai teológia „némileg egyoldalú” szociáletikai irányultságáról is, vagy arról, hogy az egyházi vezetők élénk közéleti részvételét a hívők aktivitása nem teljes egészében igazolja vissza. A marxista ateizmus árnyalt megfogalmazását nyújtja a könyv bevezető fejtegetése: „A marxizmus tehát kiindulópontjában eleve radikálisan immanens álláspontot képvisel. (...) elutasítja Isten puszta tagadását. Ez a materializmus mindenekelőtt állítás, annak állítása, hogy az ember számára a legfőbb lény maga az ember..Ennek figyelembevétele és tudata — mindkét oldalon — sok felesleges vitától és harctól kímélhetett volna meg. Alapvetően félreértenénk azonban a helyzetet, ha arra gondolnánk, hogy az álláspontnak ez a finomítása egyszerűsítené magát a kérdést. Éppen ellenkezőleg: a problémát még mélyebbnek kell tekintenünk. Hiszen azt a következtetést, mely a fentiekből következik, ti., hogy „a vallások elméleti tekintetben nem fejleszthetnek ki humanizmust”, noha számos humanisztikus tendenciát mutatnak fel, határozottan vitatnunk kell. Nem lehet említés nélkül hagyni néhány tévedést. Ez annál is inkább fontos, mert a mű úttörő a maga nemében és sok további kutatásnak, tanulásnak, írásnak forrása lesz. Káldy Zoltán 1958-ban a Déli Egyházkerület püspöke lett és 1967-ben püspök-elnök (noha maga a cím akkor még nem létezett), vagyis ekkor került az egyfiáz élére, nem pedig 1958-ban. A Lutheránus Világszövetség nagygyűlése Budapesten 1984-ben volt, nem pedig 1983- ban. A hívők szakrális és profán életének összetartozása sem a mai Magyar- ország „megoldása”, hanem évezredes hagyományai vannak. Különös, hogy az új bibliafordítás az evangélikus egyházzal összefüggésben kerül említésre, holott ökumenikus munka gyümölcse. Meghökkentenek a szekularizált módon megfogalmazott teológiai terminus technicusok: „üdvdiszkrimináció elutasítása”, „a hit által kontrollált értelem”, de olyan közérthetőség ez, mely a tartalmat befolyásolja. Az 1948-as fordulatról úgy szólni, hogy „az egyház irányításának személyi átrendeződése”, eufemizmus. A fenti észrevételek csak az evangélikus egyházról szóló részre szorítkoznak. Ha ehhez hasonló mértékben vannak pontatlanságok a többi egyházakról szóló részben is, akkor ez sokat ront a mű informatív értékén és tudományos hitelén. Sajnos nem természetes, ezért emlí- tésreméltó: Isten nevét, amikor a keresztények Istenéről van szó, nagy kezdőbetűvel olvashatjuk ebben a kiadványban. Apróságnak tűnik, de hitelt ad annak a szándéknak, melyért a könyv megíródott: párbeszédben lenni az emberiség, mindannyiunk közös érdekében. A mű Lukács József nevével jelent meg, aki ezt már nem érhette meg. Ő maga tesz említést az előszóban szerzőtársairól, a Jóri János vezette kutatócsoportról Pécsett és Horváth Pálról Budapesten. A dialógus folytatódik. Reuss András
