Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Rédey Pál: Alsószeliben jártam
RÉDEY PÁL: ALSÖ5ZELIBEN JÁRTAM 63 Für Lajosnak 1984-ben az Alföld hasábjain megjelent statisztikája szerint 1938—1945 között „a háborúban részt vevő országokban az erőszak s a felszított pánik mintegy 4—5 millió embert mozgatott meg, taszított a bizonytalan, beláthatatlan jövőbe. (...) A lakosságcsere számszerű adatai ma is bizonytalanok, megnyugtató eredmények csak a korabeli források sokoldalú feltárásával várhatók. A kutatás pillanatnyi állása szerint mintegy 60— 70 ezer szlovák települt át Magyarországról önkéntesen Szlovákiába, s hozzávetőlegesen 130 ezer magyart érintett a kényszerű kitelepítés.” így jutottunk témánk lényegéhez. Alsószeli legnagyobb megrázkódtatását a háború utáni időkben élte át. 1946-ban — miközben a falu lakossága elvesztette állampolgári jogait, azon elv alapján, mely szerint a felvidéki magyarság felelős Csehszlovákia széthullásáért —, áprilisban nyilvántartásba vették a lakókat. így összeállíthatták az áttelepítésre kijelölt családok névsorát. A községi krónika megjegyzi: „Míg Magyarországról az önként jelentkező családokat telepítették át, addig nálunk áttelepítésre kényszerítették a kijelölt családokat. A benesi politika értelmében Szlovákia déli részéről minden magyart el kellett volna távolítani. Részben Magyarországra való áttelepítéssel, részben pedig Csehországba való deportálással.” 1946 októberében a kijelölt, vagyonnal rendelkező családok „fehér lapot” kaptak. 1947. januárban megkezdték a deportálást, a magyar családok legnagyobb részét a csehországi Podborany járásba vitték. Ott a mezőgazdaságban dolgoztak. „Községünkből kb. 30 személyt vittek kényszermunkára a csehországi Votice községbe, ahonnan szétosztották őket a környékbeli gazdaságokba. (...) A deportálás láza elfogta községünk lakosságát is, s mivel deportáltak csak a legszükségesebb dolgaikat vihették magukkal, ezért igen sokan potom pénzért kénytelenek voltak eladni állataikat. így a kört- vélyesi szlovák telepesek igen sok állathoz jutottak olcsó pénzen.” 1947 májusában „kezdődött meg községünkben a Magyarországra áttelepítendő családok elszállítása. Hatalmas Mogürt-teherautókon szállították a családokat és ingóságaikat Galántára, illetve Vágsellyére, onnan vasúti szerelvényeken Magyarországra. A csehszlovák—magyar lakosságcsere értelmében községünknek több mint 200 családját telepítették ki. (Ezek után név szerint sorolja fel a krónika a családokat és azok tagjait.) Az áttelepülők óriási számú állatot, szarvasmarhát, sertést, lovat, baromfit, gazdasági és ipari gépeket, takarmányt, fát és deszkát vittek magukkal, és ez Szlovákia déli részének leszegényedését idézte elő.” A befogadó ország erre a tömegméretű áttelepülésre nem volt felkészülve. Alsószeliből pontosan 201 család, 656 fő került kitelepítésre. 20 család a faluban kitört pánik következtében „fehér lap”, azaz kitelepítő cédula nélkül hagyta el a falut, és menekült Magyarországra. A családok „Dunántúlon, főleg Zomba, Tevel, Kisvejke, Nagyvejke, Závod, Mucsi, Tolna, Dunaszek- cső, Pécsvárad, a Tiszántúlon pedig Tótkomlós, Nagybánhegyes és Gerendás községekbe”, valamint Nyíregyházára kerültek. „Községünkbe a betelepített szlovákok zöme Tótkomlósról jött, és összehasonlíthatatlanul kevesebb ingóságot hozott.” 1947-ben, amikor ez a kb. 130 ezer szlovákiai magyar érkezett, hazánk már túl volt a német kitelepítéseken. A németek helyébe belső telepítéssel magyar agrárproletárokat, majd menekült csángókat, székelyeket telepítettek. A Dunántúlon tehát már nem volt hely az újonnan érkezetteknek. Alsószeli magyar telepeseinek nagy részét — megígérve a kártalanítást — mégis általában német lakta községekbe, Tolnába és Baranyába helyezték el, sok
