Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Gadó Pál: Fogyatékos embertársainkért
GADŐ PÄL: FOGYATÉKOS EMBERTÁRSAINKÉRT 59 többségű skandináv országokban, Finnország, Németország és a tanításban hozzánk közel álló református egyház által befolyásolt Hollandia tettek legtöbbet a hátrányos helyzetűek szociális helyzetének normalizálására földrészünkön. Szeretném remélni, hogy ezt nemcsak anyagi jólétük határozza meg, hanem az Isten igéjén formálódott szeretetszolgálati tudatuk is hozzájárul ezekhez az eredményekhez. Ha a magyar evangélikus egyház is lépne ilyen irányba, az bizonyítékul szolgálhatna ez érvelés mellett. Nem okvetlenül a legfelső vezetés szintjéről van szó. A gyülekezetek tagjainak kellene türelmetlenül követelni a nyitást a fogyatékosok felé. Ostromolniuk kellene a presbitériumot, a lelkészt, hogy vezessen a templomukba rámpa is, legyen kapaszkodó a lépcsők mellett, biztosítsanak megfelelő hangosítást a nagyothallóknak. Általában kerüljön napirendre ez a téma, hogy a gyülekezet közelebbről, reálisan megismerje a fogyatékosok problémáit, elsősorban azokét, akik a közösségen belül élnek. De vajon tudják-e gyülekezeteink, hogy tagjaik között hány olyan, az átlagostól eltérő képességű személy van, akinek részvételét az egyházi életben különleges intézkedésekkel lenne szükséges biztosítani. Mostanában rendre jönnek haza külföldi látogató útról barátok, ismerősök azzal a megfigyeléssel, hogy ott az utcákon több mankós, kerekes-székes, fehérbotos embert látni, mint nálunk, s ezek ott vannak a színházban, sportlétesítményekben és templomokban egyaránt, és valami felemelő természetességgel vesznek részt az élet normális eseményeiben. Az a tény, hogy nálunk ilyet ritkán tapasztalunk, hogy templompadjainkban, bibliaóráinkon szinte kizárólag ép emberek ülnek, hogy a konfirtációs csoportjainkban nincsenek sérült fiatalok, nem arról tanúskodik, hogy nálunk nincsenek ilyen hátrányos helyzetűek, hanem mulasztásainkról. Itt lenne az ideje a mulasztások pótlásának, hogy változásokat érjünk el e tekintetben. Reménység 1987 októberének utolsó hetében optimizmusra jogosító esemény színhelye volt a Tiszántúli Református Egyházkerület „Megbékélés Háza” elnevezésű berekfürdői lelkészüdülője. Az ország egész területéről érkezett 75 mozgás- sérült — közöttük meglehetősen súlyos állapotban levők is — kapott itt 5 napos pihenési lehetőséget ebben az időben. A nagyon jó hangulatú és magas színvonalú üdülés utolsó két napján a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) meghívására tárgyalóasztalhoz ültek az evangélikus, az izraelita, a katolikus, a református vallásfelekezeteknek és a szabadegyházak tanácsának képviselői, hogy felmérjék együttműködésük lehetőségeit a fogyatékosokkal kapcsolatos szolgálatukban. Nagyon pozitív egyetértés alakult ki az öt nagy magyar felekezet és a MEOSZ jelenlevő képviselői között a teendők tekintetében, és Q/.t tükrözi a közösen aláírt „berekfürdői emlékeztető”, amely a vezetőségek elé került jóváhagyásra. Reménység szerint 1988 folyamán megköthető olyan hatoldalú együttműködési megállapodás, amely már a konkrét feladatokat, munkamegosztást tartalmazza, és ennek alapján megindulhat a szinte felmérhetetlen jelentőségű és távlatú közös munka a fogyatékosok vallásgyakorlatának és mindennapi életvitelének — korszerű követelményekkel összhangban történő — normalizálása felé.
