Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Gadó Pál: Fogyatékos embertársainkért
GADÓ PÁL: FOGYATÉKOS EMBERTÁRSAINKÉRT 57 Hiányzik a felkészülést bevezető statisztikai felmérés, nincsenek a sajátos problémák megoldására szolgáló átfogó rendeletek, törvényekkel biztosított rendezett csatornák. Nagyon sok a jóindulat, a megértés, a sajnálat alapján nyújtott segítség, amit minden egyes esetben egyénileg kell elérni. Ez elavult szemlélet, a korszerűség az igazság és jogok érvényesítését igényli. Mindenekelőtt tehát társadalmi méretű tudatformálásra, szemléletváltásra van szükség. 2. A fogyatékosok jól felfogott érdeke, hogy megélhetésük, önállóságuk megmaradt képességeik felhasználásával végzett hasznos munka tisztes jövedelmén alapuljon. Szociálpolitikánk hibája, hogy nagyon alacsony szinten ugyan, de munka nélkül biztosít jövedelmet, nyugdíjat még fiatal, munkaképes rokkantaknak is. Sem a vállalatok, sem a fogyatékosok nem érdekeltek abban, hogy ezen változtassanak a jelenlegi szabályok mellett. Az is elfogadhatatlan, hogy egyes gazdálkodó szervek kizsákmányoló feltételek mellett alkalmaznának unalmas, lélekölő munkára rokkantakat. A meglevő munkaképesség parlagon hagyása nemcsak a rokkantaknak okoz erkölcsi kárt, de az ország gazdasági élete is megsínyli. A fejlett ipari országokban nyíltan beszélnek arról, hogy az ehhez hasonló szociálpolitikát gazdaságuk nem képes elviselni. 3. Létesítményeink, épületeink — az üzletektől kezdve az orvosi rendelőkön keresztül a templomokig — megközelíthetetlenek sok mozgásában korlátozott személy számára. Nincs szabvány, amely a most és ezután épülő közhasználatú épületek, járdák és közlekedési eszközök akadálymentes használhatóságát garantálná, és ezáltal az alapvető életszükségletek önálló kielégítéséhez a jövőben nagyobb lehetőséget biztosítana. Az 1986-ban érvénybe lépett Országos Építési Szabályzat (OÉSZ) már megfelelően intézkedik a középületek vonatkozásában, de ennek hatása még nem jelentkezik. 4. A korszerű technika számos eszközt kínál, amellyel a fogyatékos képességek kiegyenlíthetők, a rokkantak önálló életvitele, munkavégzése a legtöbb esetben biztosítható, közlekedése megkönnyíthető, a családtagok és segítők másodlagos megrokkanása elhárítható. Nálunk ezek közül nagyon keveset gyártanak, importálnak, nagy részükről szinte tudomásunk sincs. Az előző négy pontban olyan dolgokat említettem, amelyek tekintetében változtatásra, pozitív irányú előrehaladásra már az ENSZ 1975. december 9-i határozata felszólít. 5. Utolsónak őszintén szeretnék felvetni egy olyan gondot, amely látszólag a rokkantak ellen szól. Tény, hogy a fogyatékos emberek sokszor türelmetlenek, gyanakvók, erőszakosak, nem a legkellemesebb partnerek még a javukra irányuló akciókban sem. Ezt a személyiségtorzulást a sok fizikai szenvedés, az élet fenntartásához szükséges átlagosnál nagyobb erőfeszítés automatikusan okozza. Tekinthető környezeti ártalomnak is. Tapasztaljuk, hogy azokban az országokban, ahol kevesebb csalódást, kitaszítást, közömbösséget élnek meg a rokkantak, és több szeretetet, gondoskodást, igazságot élveznek, ott az ő személyiségük is egészségesebb. Ez olyan ördögi kör, amelyből csak az erősek bátor kezdeményezésével lehet kitörni.
