Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A megmagyarázhatatlan szenvedés
44 H. H. SCHMID: A MEGMAGYARÁZHATATLAN SZENVEDÉS igazságtalanságnak a tapasztalatán alapszik. A valóság az, hogy a hitnek ezen a ponton mindig újra az egyik legnehezebb kísértéssel kell megküzdenie. Valóban nem érdemes tehát az igazság érvényesüléséért küzdeni? Talán mégis igaz, hogy nincs Isten? Mit mondhatunk erre? Olvassuk csak tovább a 10. zsoltár verseit 14—18-ig. A zsoltáríró itt a hitet szegezi szembe az igazságtalanság tapasztalatával, az Istenbe vetett hitet; semmi mást, csak a hitet: van Isten, és Isten igazságos, és ez tartja meg őt a kísértés idején. „Csak a hit”? Nem látszik ez túl kevésnek? Ne becsüljük le! Sok olyan ember volt — és van ma is —, aki ezzel a hittel elviselt igazságtalanságot és szenvedést, mégsem kételkedett. És sokan vannak, akik ezzel a hittel minden ellentétes tapasztalat dacára síkra szálltak az igazságért — mások javára — akkor is, ha tevékenységük gyümölcseit ők maguk nem arathatták le. Vannak persze olyan esetek is, ahol a hit csatát veszt. Ilyenkor megmarad az igazságtalanság és szenvedés problémája. Ezért vannak az Ószövetségben még más szövegek is, amelyek e kérdést feszegetik. Közülük a legismertebb Jób könyve. Jób, az igaz ember, teljesen ártatlanul súlyos szenvedésbe esett. Elveszti teljes vagyonát, szolgáit, még gyermekeit is, végül bélpoklosságba esik. A kísértés hangja itt se hiányzik, felesége tanácsában kap hangot; Átkozd meg az Istent és halj meg! A Jóbról szóló elbeszélés nem történeti tudósítás. Nem egy egyszer megtörtént esetet ír le, hanem példatörténet formájában ábrázolt olyan eseményről van szó, amely mindig újra megtörténik. Kifejezetten a mi témánkról szól: a megmagyarázhatatlan szenvedés. És mit mond ez a történet erről a problémáról? Vigyázzunk, itt magán a könyvön belül bizonyos megkülönböztetést kell tennünk. Ha figyelmesen olvassuk, fel fog tűnni, hogy Jób könyve tulajdonképpen két Jób-történetet tartalmaz. Az egyikben Isten, Jób és a Sátán játssza a főszerepet, a másikban egy hosszú beszélgetés folyik le Jób és az ő barátai között. Nézzük először a Sátánnal kapcsolatos történetet: ez Isten és a Sátán közötti alkut beszéli el. A Sátán így érvel: az, hogy Jób igaz ember, erényes és hívő, persze nem csoda, hiszen jómódú, gazdag, és eddig minden sikerült neki; de figyeld csak meg, te jó Isten, hogyan fog viselkedni ez a Jób, ha mindezt elveszik tőle! És Isten a Sátán kezébe adja Jóbot, hozzájárul, hogy az mindenféle szorongattatásnak tegye ki, csak életét ne vegye el. És Jób megállja a próbát. Ismerjük azt a szót, amellyel Jób minden viszontagságon úrrá lesz: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Űr adta, az Űr vette el. Áldott legyen az Űr neve!” Később pedig: „Ha a jót elvettük Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk!” Ezzel Jób bebizonyítja, hogy hite nem csupán eddigi jólétén alapszik, hanem annak mélyebb gyökerei vannak. Tudja, hogy Isten több annál, mint akinek csak azzal kell törődnie, hogy jól menjen a dolgunk. Tudja, hogy Isten fölötte áll minden történésnek, a szépnek éppúgy, mint a nehéznek. A Sátán ezzel leszerepelt, több már nem telik tőle. Ebben a történetünk ha szerény formában is, de döntő szót mond ki éppen témánk egyik aspektusára vonatkozólag, amelynek később is nagy hatása volt a vallásos gondolkodásban: vajon a világban megnyilatkozó szenvedés egy istenellenes
