Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: A megmagyarázhatatlan szenvedés
H. H. SCHMID: A MEGMAGYARÁZHATATLAN SZENVEDÉS 41 rázzam a megmagyarázhatatlan szenvedést. Minden kísérlet csak látszatmagyarázat lenne, amely legkésőbb holnap már meghaladottnak bizonyul. Ez a probléma nem sorolható azokhoz a kérdésekhez, amelyekre egyszerű feleletet lehet találni, hanem azokhoz a kérdésekhez tartozik, amelyekkel együtt kell járnunk az életutunkat, amelyek meghatározzák az életünket, sőt bizonyos értelemben az életünket emberi életté teszik: lám a növények és az állatok nem ismerik ezt a kérdést. Ezért van az, hogy a Biblia sem ad a mi témánkhoz feltétlenül meggyőző válaszokat. De tartalmazza hosszú sorát olyan emberek bizonyságtételének, akik ezzel a kérdéssel birkóztak, és akiknek magatartásából ma is lehet tanulni. Ha jobban megnézzük, azt is megállapíthatjuk, hogy a Biblia az e kérdéssel való tusakodásnak hosszú történetét tartalmazza, amely végigvezet bennünket a probléma kezelésének fontos útján. Próbáljuk meg most végigjárni ezt az utat. Az emberi szellemtörténet kezdetén volt egy olyan kultúrfokozat, amelyen nemcsak a szenvedés, de minden történés megmagyarázhatatlan volt az ember számára. A régi suméroknak, Mezopotámia őslakóinak erre használatos kifejezése az isteni ME volt. ME jelentette a sors hatalmait, akik az egész világot kormányozzák. Ök indítják és alakítják a történéseket, mind a pozitív, mind a negatív eseményeket. Még az istenek is nekik vannak alávetve. Titkaikba az embernek nincsen betekintése, legfeljebb megkísérelheti az ember varázslatokkal őket befolyásolni, vagy állati májak vizsgálatából és a csillagokból próbál következtetni a várható eseményekre. Lényegében alig másképpen gondolkodott a Homérosz és Hésziodosz előtti korai görögség. Ők ugyanezt a fogalmat MOIRA-nak, sorsnak nevezték. Van úgy, hogy három moiráról beszélnek, akiknek fő feladatuk abban áll, hogy ők szövik az élet- és sorsfonalakat. Azt tartották, hogy Moira az éjszaka leánya, akinek legfőbb műve a halál. És amilyen megmagyarázhatatlannak és sötétnek ismerték meg a halált, olyan megmagyarázhatatlannak és sötétnek tartották a világban folyó eseményeket is. A régi germánoknál három NORNE, sorsistennő szőtte a sorsfonalakat. Önémet gyermekversek őrzik ennek emlékét. Sokszor már krisztianizált formában három Máriáról szól a történet. Egyik az élet- és sorsfonalakat szövi, a második krétát készít a sorstáblák írásához, a harmadik kezén a fonat már zabszalmából van, ami arra utal, mennyire semmivé válik az egész gonddal szövött élet. Ez az életértelmezés természetesen hosszú távon nem volt tartható. Az ember tudata megköveteli, hogy azokat a dolgokat, amelyeket az ember tapasztal, de nem ért, amennyire lehet, próbálja megmagyarázni. Valami új tájékozódás keresésére való indítás két oldalról is jelentkezett. Először is nyilvánvaló volt, hogy a világon nemcsak negatív tapasztalatok vannak. Végtére is minden negatív tapasztalat dacára élet van ezen a világon, és az élet maga a legcsodálatosabb dolog. Így arra jött rá az ember, hogy ez a hatalmunkban nem álló élet ajándék. Egy olyan Isten ajándéka, aki akarja az életet, és aki ezek szerint erősebb, mint a végzet sötét hatalmai. Ez egy vallástörténeti esemény, mikor a végzet sötét hatalmaival szemben a fényes istenek lépnek színre. Különösen szemléletesen jelenik ez meg a görög mitológiában, amely elbeszéli, hogyan lázad fel és fosztja meg trónjuktól az éjszaka és a föld szürke hatalmasságait, az úgynevezett titánokat Zeusz, a világosság istene, és hogyan vezeti be az igazság uralmát. A második tapasztalat, amely a fordulathoz vezetett, az volt, hogy az em-
