Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hafenscher Károly: Oboedientia et Pax. Huszonöt éve halt meg XXIII. János pápa
HAFENSCHER KÁROLY: XXIII. JÁNOS PÁPA 27 zsuita: August Bea bíboros, aki ugyanabban az évben született, mint ő (1881). Tanított a Gregorianumban és a pápai Bibliai Intézetben. XXIII. János bíborossá emeli 1959-ben, majd az Egységtitkárság első elnöke és a zsinatot előkészítő bizottság egyik vezetője lett. Üjra és újra szívesen olvasgatom előadásainak gyűjteményét (Die Einheit der Christen), s átélem, hogy amit János pápa egyszerű szavakkal, néha ironikusan, néha meg öniróniával mondott, azt teológus módra fogalmazva August Bea is írja. A progresszívek vezetője, sok nehéz zsinati vita és küzdelem élharcosa volt. A pápa legjobb tanácsadója. Jellemző, milyennek látta János pápa önmagát. 1960 decemberében fogadta az akkori canterbury-i érseket, Fishert, kitárta karjait, megölelte a vendéget, és így szólt: „Elszakadva élünk egymástól, mégis testvérek vagyunk a Krisztusban, és ez erősebb kötelék minden másnál. Látják barátaim, én csak egy szegény ember vagyok, nem vagyok sem nagy teológus, sem nagy filozófus, sem nagy történész, sem nagy tudós, nagy politikus sem, de talán a jó Istennek éppen egy ilyen szegény emberre volt szüksége, hogy ezt elérje. Nehéz lett volna ez egy nagy teológusnak, egy nagy embernek, most már azonban jöhet valaki, aki nagyobb nálam, és folytathatja, amit én elkezdtem.” Egyik legmegrendítőbb találkozása az volt, amikor egy zsidó küldöttség kereste fel őt. Széles mosollyal, kitárt karokkal fogadta őket, majd így szólt: „Én vagyok József, a ti testvéretek.” Ki volt János pápa, s mi volt a titka? Egyszerűsége? Közvetlen modora? Mesterkéltség nélküli magatartása? Naiv őszintesége? Mindez együtt még nem magyarázat. Titka valószínűleg a gyermeki Istenre-hagyatkozás volt. Ezért tudott egyszerű lenni egy bonyolult korban, ezért tudott emberséges lenni egy embertelenségtől fenyegetett évszázadban, ezért tudott derűs és humoros lenni sokszor komoly és joggal aggódó korunkban. Magatartását, titkát nem magyarázza testalkata sem, ahogyan karakterológusok szokták jellemezni: korpulens és kedélyes, dinamikus és nagyvonalú, akinek semmi köze nem volt az aprólékos hivatalnokokhoz vagy a fanatikus aszkétákhoz. Hilaritását gyermeki hite és feltétlen emberszeretete indokolja. János pápa jánosi keresztény volt, elsősorban a szeretet apostola értelmezésében. Talán ott van személyének titka, amit maga mondott el: „Egy éjszaka nem tudtam aludni, csak forgolódtam ágyamban, a felvetődő súlyos problémákon töprengtem, hogyan is oldjam meg azokat. Majd azt mondtam magamnak: elvégre én csak pápa vagyok, márpedig a Szentlélek dolga, hogy kormányozza az egyházat.” Aztán hozzátette: „Rögtön el is aludtam.” János pápában nem volt semmi a Pius-ok fenségéből, uralkodói stílusából. Igazi tekintélyét nem hatalma, hanem szeretete adta. Nem uralkodásnak, hanem szolgálatnak tartotta pápaságát. Ez a hihetetlen népszerű pápa más volt, mint elődei; nem szégyellte paraszti származását, falusi rokonait (tizenhárom testvére volt), nem zárkózott el, sőt örömmel ment emberek közé. Szakított a pápai udvartartás sok-sok régi szokásával, évszázados ceremóniákat, megrögzött formákat felejtett el és felejtetett el másokkal is. János pápa programja a kortárs kereszténység létrehozása. Azt akarta, hogy egyháza alkalmazkodjék a realitásokhoz, hogy korszerűvé legyen az evangélium hirdetésének érdekében. Törekvésében segítették tapasztalatai, hosszú életének sok eseménye, tanári pályafutása, lelkipásztori szolgálata, diplomáciai tevékenysége. Tudta, hogy az egyház nem zárkózhat el a környező világ hatásától, a történelemben él és a társadalomban; lépést kell tar
