Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Hafenscher Károly: Oboedientia et Pax. Huszonöt éve halt meg XXIII. János pápa
26 HAFENSCHER KÁROLY: XXIII. JÁNOS PÁPA keresztény testvér, akire szívesen figyelünk mi is. Az ő személye benne van abban is, hogy 1980-ban Augsburgban közös nyilatkozatot írhattunk alá a rómaiakkal a Confessio Augustana 450 éves évfordulója alkalmával „Egy Krisztus alatt vagyunk” címen. Majd három évre rá megszületett Luther 500 éves születési évfordulóján a másik közös nyilatkozat: „Luther Márton, Jézus Krisztus tanúja.” Micsoda hosszú út: antikrisztusból testvér a Krisztusban, eretnekből Krisztus tanúja. Valóban egyháztörténelmi korszakváltás idején élünk, és hogy így történhetett, abban szerepet játszik ő is, és az a nyitottság, amit ő hozott. Szívesen őrzöm, s néha olvasom Johann Ch. Hampe könyvét, nemcsak azért, mert közös kiadás ez (az evangélikus Kreuz Verlag és a római katolikus Matthias Grünewald Verlag kiadása), nem is csak a címéért: Ende der Gegenreformation? (Vége van az ellenreformációnak?), hanem azért is, mert a címlapján egymás mellett van e két nagy keresztény képe: Lutheré és XXIII. Jánosé. Még nem volt vége a zsinatnak, amikor kiadták e könyvet, de már jó sínen futott mindaz, amit eltervezett János pápa. Már 1963 őszén — 25 éve — Rochesterben az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága nyilatkozott a II. Vatikáni Zsinatról az új ülésszak elején. Az evangélikus Fry elnök így szólt: „Elismerésünket fejezzük ki azért, ahogyan fogadtak. Az Egységtitkárság megkönnyítette minden munkánkat, szoros baráti, testvéri viszonyba kerültünk püspökökkel, teológusokkal.” Lucas Vischer, az Egyházak Világtanácsa főtitkára pedig így jelentett: „Megújulás az egyik egyházban — minden más egyházban is megújulás forrása lehet. Még nincsenek megoldva az elválasztó problémák, ellenkezőleg, ezek mélységes valóságok, szembe kell néznünk velük. De már van alap a reménységre, hogy az új atmoszféra lehetővé teszi egy eddig páratlan ökumenikus párbeszéd kezdetét a Római Katolikus Egyház és más egyházak között. Alapvető dogmatikai kérdésekről is beszélni lehet a szeretet hangján és az alázatosság lelkületével.” Amit Vischer mondott, később valóság lett. Gondoljunk csak a Vatikán és az LVSZ közti magas szintű párbeszédre, amiről folyóiratunk beszámolt (1983/2. szám). Szántó Konrád kitűnő egyháztörténetében felhívja a figyelmet, hogy János pápa átlépte azt a korlátot is, amelyet elődei a szocializmus megjelenése óta az egyház köré vontak. A Pacem in terris körlevél (amit másutt Szántó a világbéke Magna Chartájának nevez) tette lehetővé, hogy a Vatikán keresse a kapcsolatokat a szocialista országokkal és a párbeszédet a marxistákkal. XXIII. János pápaságának minden szempontból a legfontosabb, a jelenkori egyház életére legmélyebb hatást gyakorló cselekedete a II. Vatikáni Zsinat összehívása volt. XXIII. Jánosnak sok nevet adtak már. Paul Poupard bíboros, aki 1959-től 1971-ig a vatikáni államtitkárságon dolgozott, összegyűjtötte újságírók megállapításait János pápáról. Ilyen titulusokat adtak neki: „lombard paraszt, aki pápává lett”, „szerény vidéki plébános”, „a kiengesztelődés pápája”, „átmeneti pápa”, „a fordulat pápája”, „a zsinat pápája”, „pápa, aki nyomot hagyott a történelemben”. A római köznép csak így nevezte „Papa Giovanni, papa buono, papa santo”, de hívták őt „Giovanni furi le mura”-nak is (falakon kívüli Jánosnak), utalva a falakon kívüli Szent Pál Bazilikára, ahol akkor misézett, amikor bíborosoknak kihirdette a zsinatot. A sokat sétáló pápát, aki szívesen hagyta el a vatikáni épületeket is, amerikai újságírók tréfásan „Johnny Walker”-nek nevezték. Sok kitűnő munkatársa közül különösen is kiemelkedik a mi szemünkben egy bölcs öregember, biblikus teológus, egy protestánsokat is szerető je-
