Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Szerkesztői jegyzetek 1988
94 SZERKESZTŐI JEGYZETEK 1988 folyamán első ízben ekkor deklarálta egy világot átfogó nemzetközi politikai testület az alapvető emberi jogokat. A Nyilatkozat lényegében az emberek egyenlőségéről és mindenféle diszkrimináció, hátrányos különbségtétel tilalmáról szól. A negyven éve tett lépést 1966- ban követte két Egyezmény, amelyekben az államok már nemzetközi jogi kötelezettséget is vállaltak az emberi jogok törvényeikbe iktatására és tiszteletben tartására. Az emberi jogok nemzetközi védelmére azonban alig volt biztosíték, s még kevesebb az államokat e jogok megtartására szorító eszköz. Ezért került napirendre az emberi jogok kérdése és a velük kapcsolatos feladatok ügye a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezleten, amelynek záróokmánya az Egyetemes Nyilatkozatban kifejtett jogok nagy részének megvalósítási módjait és lehetőségeit sorolja fel, hogy az országok e jogok érvényre juttatásában együttműködjenek. Igen sok még a tennivaló, hogy e jogokból társadalmi valóság váljék mindenütt. Különösen égető kérdés napjainkban a nemzeti kisebbségek alapvető emberi jogainak tiszteletben tartása, amelyekről az Egyetemes Nyilatkozat mint az egyes embert megillető jogokról szólt, s nem mint egy-egy etnikum megőrzéséről. Az államokat összefogó nagy erőfeszítésre van szükség, hogy a negyvenéves Nyilatkozat és az azt követő, ez irányú nemzetközi fáradozások jelenünk ilyen jellegű súlyos válságait megoldják. „A Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának 1948. évi december 8. napján tartott ülésén hozott határozatával kiküldött bizottság az állam és az egyház közötti viszony kérdésének mindkét részről óhajtott békességes és helyes rendezése céljából” december 14-én aláírt „megállapodást” kötött. Az Egyezmény néven ismert megállapodás, mely a Magyar Közlöny 1948. december 15-i számában jelent meg, az első lépés volt az evangélikus egyház és a marxista állam, a proletárdiktatúra kormánya között — a „fordulat évében” jártunk — a békés együttélésre. (A református egyházzal kötött megállapodás két hónappal megelőzte a miénket; a katolikus egyházzal való viszony rendezése pár évvel később történt.) Az Egyezmény további sorsát negatív és pozitív tapasztalatok kísérték. A közben eltelt négy évtized az állam és egyház viszonya tekintetében is a közelmúlt történelmének számít, amelynek részletezésébe itt nem mehetünk bele. Ellenben örömünknek és Isten iránt való hálánknak adunk kifejezést, hogy az állam és egyház viszonyának jelenlegi állapota meghaladja jó irányban az Egyezményt és a megállapodásra következő évekét, s készül az új vallásügyi törvény a mai helyzet továbbfejlesztésére. Veöreös Imre
