Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Kulturális figyelő
86 KULTURÁLIS FIGYELŐ életi események részletezésénél éreztem olykor, hogy szelektálni lehetett volna a fölvetett, de teljes mélységükben nem szempontrendszerébe. Főként a magánBonhoeffer magyarul Krisztuskövetés — talán ezzel az egy szóval lehetne legjobban Dietrich Bon- hoeffer életét és teológiáját jellemezni. Tanúsága ennek a most megjelent könyv is: Válogatás Bonhoeffer legismertebb műveiből, Lehel Ferenc lelkész fordításában, az Evangélikus Sajtóosztály kiadásában (1988). A német eredeti Otto Dudzus válogatása. A könyv négy fejezetének címét Bonhoeffer egyik versének (Állomások a szabadságra vivő úton) négy strófacímszava adja: Fegyelem, Tett, Szenvedés, Halál. A fegyelem a keresztyén életvitel tartókerete. Vezető eszmények nélküli korunkban időszerű tanítást kapunk Bon- hoeffertől arról, hogy jó rend nélkül nincs keresztyén, sőt igazi emberi élet sem. S nincs igazi szabadság. Csak a fegyelmezettség tesz nyitottá Isten számára — imádkozás és igére figyelés —, s a felebarát felé, készségessé a jó cselekvésre. A kettő összetartozik: a Krisztussal való közösséget — Istenhez csak Krisztuson keresztül vezet út — nem találhatjuk meg a felebaráttal való közösség megkerülésével. Másfelől: az út a felebaráthoz Krisztuson keresztül vezet. Ügy tűnhet, Bonhoeffer jövendölése az egyre inkább elvallástalanodó világról — a vallásosság korunkbeli újjáéledését tapasztalva — téves volt. Másfelől megszívlelendő figyelmeztetés: Krisztus „nem a vallás tárgya, hanem a világ ura”! Tett: kevés embernél fonódott össze oly szorosan élet és életmű, mint Bon- hoeffernél. (Csak az hisz igazán, aki engedelmes.) Ez utóbbi csak a szabad felelősségben érvényesülhet. A siker semmit sem igazol. Nagyon időszerű Bontárgyalt elvi kérdések javára. Igaz, hogy egy-egy ilyen kérdésről külön köteteket lehetne írni. Rakovszky István hoeffernek az élet minőségéről — a minőségi életről — kifejtett nézete. Az erre való törekvés azonban nem zárja ki a — másokért önként vállalt — szenvedést. A keresztyének magukra vállalják az egész világ bűnterhét, mintegy Krisztus nyomában járva, a helyettesítés értelmében. Eljöhet az idő, amikor a keresztyén szóbeli bizonyságtevés — igehirdetés — el kell némuljon, s nem marad más, mint az imádkozás és a jó cselekvése. Szenvedés: amikor Bonhoeffer 1939- ben amerikai tanulmányútjából barátai marasztalása és intése ellenére visszatér a háború küszöbén álló náci Németországba, tudatosan vállalta a reá váró, előrelátható szenvedést, s az esetleges mártíriumot. Jeremiás 20,7 alapján mondott prédikációja szinte alaphangját üti meg a szenvedés gondolatköréből vett idézetnek ebben a fejezetben: Rávettél Uram és én hagytam. Későbbi írásaiban is vissza-visszatér erre a döntésére, amit soha — még a vértanúhalál küszöbén sem — bánt meg. Sorsával való számvetésének megrendítő tanúsága, már a börtönben írt verse: Ki vagyok én? Amerikai útinaplójának közölt részletei is mutatják, hogy milyen erőforrást jelentett számára a bibliaolvasó Útmutató (Losung) naponkénti olvasása. Az elvilágiasodás s az egyre iszonyúbb történelmi események s a háború tapasztalata felveti számára a gyötrő kérdést: Hol van — még — Isten számára hely a világban? Felelete: a keresztyén. Ezért: „A keresztyének szenvedő Istenük mellett állnak.” Ugyanakkor hálásan fogadják mindazt a jót, amit az élet adhat, hiszen Jézus is ezt az életet élte.
