Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988

1988 / 2. szám - Székács József (1858): Bajza József felett

78 SZÉKÁCS JÓZSEF: BAJZA JÓZSEF FELETT mily pályát futottunk, hanem hogyan futottuk azt. S épen ez az, mit Pál nyilatkozatában kiemel, midőn... [a mondat a kéziraton befejezetlen]. Másodszor a súlyt a hogyo.n-ra fekteti s leírja, hogy ő miként futotta meg pályáját. Kettőt emel ki, a nemes harcot és megtartását a hitnek. De épen ez azon pont, melyben Bajzánk érdeme egyesül, mely őt követendő pél­dánkká teszi, mely mindnyájunkat kényszerít, hogy tisztelettel hódoljunk nemes jellemének. Az ő nagysága abban áll, hogy ő a) teljes életén keresztül addig küzdött, míg pályájára s annak egyes ré­szeire nézve feltalálta azon eszmét, melynek hódolnia, melynek testet ad­nia kelljen, ha Istene, maga, százada s az utókor előtt tisztán s feddhatet- lenül kíván megállani. E nemes harczának gyümölcse az lett, hogy a költé­szetben az örök szép, az ítészeiben a szép diadala, a történelemben az örök igaz és való, hivatalaiban a tiszti hűség, családi körében a boldogítás, ma­gaviseletében a böcsület lettek ideáljai, s azok hitévé és meggyőződésévé vál­tanak. Az ő nagysága abban állott, b) hogy ezen hitévé és meggyőződésévé vált eszmékhez teljes életén ke­resztül hű maradt. Nagy volt a költészetben, mert szentélyében csak az örök szépnek áldozott; nagy az ítészeiben, mert elűzte a szépnek oltárától a kon­tárokat, a szépnek avató ttait megkoszorúzta, bátorította s az elsőbb helye­ket szerényen nekik engedé; a történelemben letépte a tudatlanok és gono­szok álarczait, kik önző kezekkel homályba borítandók valónak az örök valót, híven kimutatva mindenütt az Isten ítéletét, mely abban oly félreérthetet­len hangosan beszél; nagy volt mind azon hivatalokban, melyeket társai biz- tanak reá, mert pontossága, fáradhatatlansága, méltányos, részrehajlatlan eljárása példa gyanánt vannak felmutatva; nagy volt ő mint ember, mert megszoktuk szavát tett, ígéretét teljesedés gyanánt tekinteni és nem csalat- kozánk, — sőt megszoktuk nála nem a szókat, hanem a tetteket, melyekben beszélt. — Az ő nagysága abban áll, c) hogy ama hite, iránya, meggyőződésétől semmi kísértet el nem csábít­ható. Ö nem fogta be a pegasust a malomba, hogy lisztet őröljön neki; a történet medréből nem csapolt le patakot, mely malmát hajtaná; criticája barátságból nem tömjénezett, ellenei irányában nem a gyűlölség, hanem az igazság tollával írt; hivatalát nem a hasznáért szerette, ha általa köznek nem használhatott, ott hagyá; a legvidámabb társaságban, hol a közlekedésbe szi- lajság vegyült, az ember ajkáról nem hangzott alá szó, mely a benső méltó­ságával ellenes vala. S ami őt a fedhetlen erény, a törhetetlen jellem leg- magasb fokára emeli, az, hogy hozzá a csábítás közeledni sem merészke­dett, mert hiszen ezen az embernek járásán, kelésén, magaviseletén, beszé­dén, sőt még írása vonásain oly biztos, határozott, férfias jellem ömlött el, mely kétségbe ejté a legügyesebb csábítót is, hogy őt elszédíthette vala hite, — meggyőződése, — Istenétől. A mi Pálnak nyilatkozatában harmadszor feltűnik, ez az, hogy az apostol e nyilatkozatát halálával szemközt, életének alkonyán tévé. Nagy boldogság ez, szeretteim az Ürban, ki ezt teheti. Nincs a halálban nyugalmasabb párna, melyre lehajolhat fáradt fejünk, mint ily vallomás. Az volt üdvözült bará­tunknál a siralmas, a keserű, részvétünk könnyeire méltó, hogy ő, ki sókak felett tehöté e boldogító vallomást, nem tehette azt, s a boldogságot, mely belőle fakad, nem élvezhető. Mert őt legvirágzóbb férfikorában, 8 évvel ez­előtt épen midőn a toronyórára veté fel szemét, hogy kémlelné az idő futá­sát, váratlanul érinté az enyészet angyala s érintésétől barátunk félholtan

Next

/
Thumbnails
Contents