Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Nyikolaj Bergyajev: A szabadság
32 NYIKOLAJ BERGYAJEV: A SZABADSÁG finomultsággal érzékeltette ezt a keresztény igazságot az emberi szellem szabadságáról. A szabadság útja a keresztény világ új emberének útja. Az antik világ és az ókori kelet embere nem ismerte a szabadságot, hanem a szükségszerűségnek, a természet rendjének és így korának rabja volt. A kereszténység adta meg az embernek ezt a szabadságot. Az első és a végső szabadságot. A kereszténység megadta nemcsak a jóra való szabadságot, hanem a rosszra való szabadságot is. A görög gondolkodás számára csak racionális szabadság létezett. A kereszténység feltárta az irracionális szabadságot is. Feltárul az élet irracionalitása; ebben rejlik a szabadság titka is. A hellén tudat félt ettől az irracionális tartalomtól, mert végtelen (apeirón), mint az anyag, és ezért a formával, a kiterjedés határának (perosz) megteremtésével küzdött ellene. Ezért fogták fel a görögök a világot forma által határoltnak, ezért nem érzékelték a végtelent. A keresztény világ embere ezért nem fél any- nyira a végtelentől, az élet tartalmának végtelenségétől. Feltárul előtte a végtelen, a messzeség. Ezzel függ össze az új keresztény világ emberének az antik emberétől különböző viszonyulása a szabadsághoz. A szabadság ellentétben áll a forma, a határoltság egyeduralmával. A szabadság végtelenséget feltételez. A görögök számára a végtelen kizárólag káoszt jelentett. A kereszténység emberének a végtelen nemcsak káosz, hanem szabadság is. Végtelen emberi törekvés csak a keresztény világban lehetséges. Faust a történelem keresztény időszakában jelenik meg, az antik világnak nincs Faustja. A végtelen fausti törekvés leginkább a keresztény Európára jellemző. Csak a keresztény világnak lehet Byronja. Manfred, Káin és Don Juan csak a keresztény Európában születhetett meg. Ez a lázadó szabadság, a vad, zaklatott, határt nem ismerő törekvések, az élet irracionális elemei mind a keresztény világ jelenségei. A kereszténységre jellemző az emberi személyiség lázadása a világ rendje, a kor ellen. A görög tragédia és a görög filozófia legnagyobb teljesítményei egyaránt a bezárt antik világ határainak áttörése, az új, keresztény világ felé mutatnak. De a görög tragédiában és filozófiában még nem tárult fel a fausti lélek, ez az új, félelmetes szabadság. Dosztojevszkij hőseinek lázadó szabadsága végső feszültséget teremt. Ezek a hősök az emberi sors újabb, a faustinál későbbi fordulóját jelzik. Faust ennek az útnak a felénél áll, Raszkolnyikov, Sztavrogin, Kirillov és Ivan Karamazov pedig az út végén. Faust után még lehetséges volt a XIX. század, amely lelkesedéssel fogott a mocsarak lecsapolásához, amikhez Faust végül eljutott. Dosztojevszkij hősei után pedig feltárul a titokzatos XX. század, a nagy ismeretlen, amely a kultúra válságaként, a világtörténelem egy egész korszakának végeként mutatkozott be. Az emberi szabadságkeresés újabb szakasza kezdődik. Dosztojevszkijnél a szabadság nemcsak keresztény jelenség, hanem az új szellem sajátja is. A kereszténység egy újabb periódusának jellemzője, átmenet a kereszténység kizárólag transzcendens értelmezésének időszakából egy immanensebb értelmezéséhez. Az ember kilép a külső formából, külső törvényből, és szenvedések után belső világosságra tesz szert. Az emberi szellem végső mélysége kerül előtérbe. Egy új világnak kell feltárulnia benne. A keresztény Igazságot önmagán kívül objek- tiváló transzcendens tudat a keresztény szabadságot nem tudja teljességében feltárni. Krisztus az ember szabad útján kell hogy az ember előtt megjelenjen, mint a végső szabadság, mely az embernek eredendően adott, ké
