Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Imrényi Tibor: Ikontisztelet az ortodox lelkiségben
22 IMRÉNYI TIBOR: AZ IKONTISZTELET... juk, hogy az Egyház az ikonnak ugyanolyan dogmatikai, liturgikus és nevelő jelentőséget tulajdonít, mint a Szentírásnak. Azaz, az ikon ugyanazt az igazságot tartalmazza és hirdeti. De lássunk konkrét példákat is az Evangélium szóbeli és képi megjelenítésének összefüggésére! Nagy Szent Antal (szül. 250—51, megh. 355—56) életrajzában olvassuk, hogy egyszer a templomban mélyen megragadta a gazdag ifjúról szóló történet, akinek Jézus ezt mondta: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben! Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19, 21). Szent Antal minden vagyonát szétosztotta, és a pusztába vonult, ahol nemsokára számos tanítvány gyűlt köré. Szentéletű Egyiptomi Máriáról (+522) viszont azt tudjuk, hogy megtérésének a döntő pillanata volt, amikor ránézett Isten Szülőjének a jeruzsálemi templom bejáratánál levő ikonjára. Szent Vlagyimir fejedelemről, a Kijevi Rusz népének megkeresztelőjéről pedig a hagyomány úgy tartja, hogy amikor még ingadozott, fölvegye-e vagy se a keresztény hitet, akkor az Utolsó Ítélet ikonja volt rá meggyőző hatással, amit a görög küldött mutatott neki. Az elmondottakból érthető, miért tulajdonít az Egyház olyan jelentőséget az ikonnak. Az egyetlen egyházi ünnep, amely az Ortodoxia győzelmének van szentelve, az ikontisztelet visszaállításával kapcsolatos. Ezt az ünnepet, a 843. évi konstantinápolyi zsinat megkoronázásaként, március 11-én, Nagyböjt első vasárnapján tartották, és az Ortodox Egyház azóta is minden évben megemlékezik róla. A VII. egyetemes zsinat tanítása az ikontiszteletről tömör formában csendül föl az Ortodoxia Vasárnapjának ünnepi kondákionjában (rövid, változó ének): „Az Atyának leírhatatlan Igéje, Tőled Isten Szülőjétől megtestesülve leíratott, és a beszennyezett képet régi alakjában visszaállítva, az isteni szépséggel egyesítette. Vallomást téve az üdvözülésről, cselekedetben és szóban ábrázoljuk azt.” Az ünnepi énekben a rövid, de nagy gonddal megfogalmazott tanítás az ikontiszteletről összekapcsolódik az Egyháznak az üdvösségről szóló teljes tanításával. Az ikon megszentelésével kegyelmi kapcsolat jön létre a kép és eredetije között. Ugyanúgy, ahogy a liturgián a megszentelt evangéliumoskönyvből való felolvasáskor az ortodox hívő úgy érzi, hogy magának az Űr Jézus Krisztusnak a prédikálását hallgatja. Amiként az Ige csodatévő, emberi életeket megváltoztató, úgy elvben minden megszentelt ikon is csodatévő. És valóban, se szeri se száma az ilyen ikonoknak az ortodox népek körében. Hasonlóan ahhoz, ahogyan Péter „árnyéka” (ApCsel 5,15), vagy Pál apostol „kendői és kötényei” (19,22), a hit révén gyógyító forrássá váltak. Talán jobban érthetővé válik az ikontisztelet lényege az ortodox lelkiségben, ha arra gondolunk, hogy az Egyház az embert és önmagát is ikonszerűen szemléli. Minden ember kivétel nélkül Isten élő „képmása” (lMóz 1:26), ikonja, sőt, az Utolsó Ítéletről szóló tanítás fényében (Mt 25, 31—46) Krisztusnak, Isten Fiának is ikonja. Az egyik moldvai sztarec mondta: „nézz úgy minden emberre, ahogyan a szentekre nézel”. A Teremtés könyvében az áll, hogy Abrahám „meghajtotta magát a hetiták előtt” (lMóz 23,7,12), Jákob pedig „hétszer meghajolt a földig”, amikor újra találkozott testvérével Ézsau- val (33,3). Főként hagyományosan ortodox népek körében lehetünk tanúi annak, hogy a hívők csókkal (1. Kor. 16:21) és meghajlással fejezik ki egymás iránti tiszteletüket. Az istentisztelet során pedig az oltár és az ikonok után a szolgálattevők az egész hívő népet is megtömjénezik, és kölcsönösen
