Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Walter Lüthi: A Feltámadott megjelenik a tizenegy apostolnak
WALTER LÜTHI: A FELTÁMADOTT MEGJELENIK ... 7 „Vegyetek Szentjeiket!” Ez a fordulat Ezékiel látomására emlékeztet bennünket. A próféta nem lát mást, csak egy kopár völgyet megrakva a holtak száraz csontjaival. De amikor Isten lelke a megszáradt tetemekre rálehel, a csontok megmozdulnák és életre támadnak. Mi, emberek merő halál vagyunk, félelem és ellenállás, akárcsak azok az első tanítványok voltak. Oly kevéssé voltak alkalmasak a rájuk bízott hivatalra, hogy ti. az eleven és hatalmas békességet hozzák minden népnek. De mikor e megriadt emberek nyomorult kis csapatára a Feltámadott rálehel, íme a holtak a feltámadás eleven követeivé, a gyávák az örök béke halált megvető tanúivá válnak A félelem eltűnik, s a béke utat tör magának. Mert hatalmat kaptak arra, hogy továbbadják, amit ők maguk is úgy kaptak. így lesz az a bezárt, homályos szobácska békeközponttá az összes népek számára, és a tanítványok kis csapata hadsereggé, amelyet a béke fejedelme kiküld mindazokhoz, akiknek emberi ábrázatuk van. De hogyan is kell érteni ezt? Már megint ahhoz a híres, vagy inkább hírhedt szívbéli békéhez jutottunk, amelynek semmi hatását nem lehet észlelni a világban? Azon a bezárkózott belső arcvonalon kötöttünk ki, amely a lusták és gyávák menedékhelye? Lassan a testtel! Ne hamarkodjuk el ennek a békének igazi értelmét! Ne kerüljük el a lényegét! Mikor Gotthelf Jeremiás azt mondta: ,,A házban kell elkezdődnie annak, aminek a hazában világítania kell”, jól tudta, hogy tulajdonképpen még mélyebben kell annak elkezdődnie: a szívben kell elkezdődnie annak, aminek a házban világítani kell. De igazatok van, ha nem akartok megállni annál, ami az emberek szívében elrejtve megy végbe. Igazatok van, ha azt a békességet éhezitek és szomjazzátok, ami több, mint személyes érzelem és tapasztalat, még ha a legtökéletesebb tapasztalat lenne is az, tudniillik a személyes üdvösség tudata. Igazatok van, ha olyan békére törekesztek, amely üggyé lesz, Isten ügyévé, amely túlnő személyünk határain. Boldog ember az, aki kitart egy olyan béke reménységében, amelyet ma körös-körül hiába keresünk ugyan, de az az egész föld békességének a reménye. Igazatok van, ha azért az egész világot átfogó békéért küzdőtök, amelynek körvonalait most még nem láthatjuk. Mikor Krisztus azon az első húsvétestén ezt a szót intézte tanítványaihoz: „Békesség néktek”, ebben a szóban az egész, átfogó béke ígérete rejlett, annak a békének az ígérete, amely az egész sóvárgó világot, minden angyalt és minden ördögöt magába foglal. Amit Ö ott mond, úgy mondja, mint „a feltámadottak zsengéje”. Ennek a békének teljességére, amelyre várunk, utal az a prófétai szó, amellyel most búcsúzunk: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérges kígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Űr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Ézs 11,6—9) Bojtos Sándor fordítása
