Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Budapest 1985. Gondolat Kiadó Az Arany János halála óta eltelt időszak legjobb magyar költői közé tartozik, akinek vetélytársait félkézen meg lehet számolni — mondja Szabó Lő- rinczről Illyés Gyula abban . a nevezetes bevezetőben, melyet a csaknem egy évtizedig méltatlanul mellőzött pályatársának és jóbarátnak az 1956. évi könyvnapon megjelent válogatott verseihez írt. A nagyerejű érvekkel alátámasztott rehabilitáló tanulmány — melyet Szabó Lőrinc Bernáth Aurél szemtanúi beszámolója szerint kéziratban már egy évvel korábban sírva olvasott végig Ábrahámhegyen — nemcsak az évek hosszú során át puszta műfordítóvá lefokozott költőt adta vissza a magyar irodalomnak, de a róla szóló kritikai elemzéseknek is valóságos reneszánszát indította el. Kevés kortársa dicsekedhet azzal, hogy életét — olykor a szenvedélyes viták kereszttüzében — olyan sokoldalúan, minden részletre kiterjedően feldolgozták volna, mint az övét. Soktucat — különböző előjelű és fajsúlyú tanulmány és emlékezés mellett több nagylélegzetű monográfia is foglalkozott a pályájával, illetve annak bizonyos ve- tületeivel, arról nem is beszélve, hogy az életmű magyarázatául szolgáló leghitelesebb dokumentumokként levelezésének egy része és naplói is fokozatosan napvilágot láttak. Hogy a „Szabó Lőrinc-per”, melyben a vád és a védelem egyaránt bőségesen hallatta a szavát, ma már véglegesen lezártnak tekinthető, abban elvitathatatlan érdeme van Kabdebó Ló- rántnak, a mai irodalomtörténész kö- zépnemedék egyik kiemelkedő képviselőjének. Kabdebó több mint két évtized óta szenteli munkásságának legnagyobb részét a Szabó Lőrinc-kutatás- nak, s bár személyesen soha nem ismerte a költőt, hosszú éveken át tartó szívós adatgyűjtéssel, a kortársak — családtagok, rokonok, barátok és ismerősök — megszólaltatásával olyan mélységű és szélességű háttérdokumentációt épített a költői mű köré, amely ben mozogva, végül a dolgok természeténél fogva mindig csak részleges tájékozottsággal rendelkező szemtanúknál is hitelesebben formálhatja meg ítéleteit az alkotói pálya és az életrajz legkülönbözőbb szakaszairól. Kabdebó munkásságának legfontosabb eredménye — a költő számos prózai és költői művének posztumusz közzététele mellett — a háromkötetes Szabó Lőrincz-monográfia: Szabó Lőrincz lázadó évtizede, Útkeresés és különbéke, Az összegezés ideje. S mikor úgy tetszett, hogy már minden lehetségesei és fontosat elmondott a nem mindennapi életműről és létrehozójáról, újabb feldolgozással lep meg bennünket. Ahogy az 1985. év végén megjelent alig háromszáz oldalas munka előszavában írja „a mostani kézikönyv jellegű forma alkalmat adott, hogy összefoglaljam és egyetlen könyvben összegezzem a költőről alkotott képemet. Alkalmam nyílott így arra, hogy mind a saját kutatásaim, mind az adott korszakra vonatkozó irodalomtörténeti eredmények felhasználásával teljesebbé tegyem a korábbi megállapításokat is.” Nos, Kabdebó Lóránt nemcsak tartalmi szempontból teljesítette a bevezetőben vázolt programot, könyve formai tekintetben, mint szépirodalmi alkotás is lebilincselő. Azzá teszi a fölényes anyag- ismeretre támaszkodó megírás szinte töretlen lendülete, az egymást követő életszakaszok rajzának arányosan kiegyenlített lüktetése. A legtöbb újdonságot a könyv — az időrendiségből is következően — A huszonhatodik év kritikai feldolgozásánál tartalmazza. Szívbemarkoló az az összefoglalás, amelyben a költő Korzáti Erzsébet fia számára a temetés utáni napon rögzíti a huszonöt év külső életrajzi eseményeit, de fontosak azok a megállapítások is, melyeket Kabdebó akár mint a mások, akár mint a saját véleményét a szonettekkel kapcsolatban elénktár. Kabdebó Lóránt könyve hosszú és elmélyült kutatómunkán alapuló magasszintű összegezés, s így a recenzens hibákra alig, legfeljebb apróbb hiányokra tud rámutatni. Nem érzi pél
