Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Reisinger János: Hét szó a keresztfán. Heinrich Schütz életműve
REISINGER JÁNOS: HÉT SZŐ A KERESZTEN 77 ja. Mestere Giovanni Gabrieli, a Szent Márk székesegyház karnagya^— akinél Schütz is megfordult első itáliai útja alkalmával — nem szólamokat szerepeltetett, hanem hatalmas kórustömegeket vonultátott föl, s ezek először egymással feleselgetve, később hatalmas tömbbé olvadva a harmónia és hangfestés káprázatos hatását váltották ki. Az emberi hang tengerárhullámzását itt erősítette első ízben zenekar, harsonákkal, fafúvókkal, gam- bákkal. Mikor húsz évvel később, 1628-ban Heinrich Schütz engedélyt kapott urától, a szász választófejedelemtől, hogy ismét Velencébe utazzék, megint egy újabb stílus uralkodott a városon. Monteverdi monódiája visszatérést jelentett az egyszólamúsághoz (vagy a basso continuoval kísért ál-egyszóla- músághoz) a szövegi részek érvényesítése végett. Művészete azonban a misék közönségét operahallgatókká tette. 1637-ben nyílott meg az első operaház a lagúnák városában, melyet a század végéig további tizenkettő követett. Kétségtelen, hogy Schütz sokat tanult itáliai útjain. A Reformáció százéves évfordulóját ünneplő drezdai rendezvényen, Gabrieli mintájára, a kor színvonalát messze meghaladó zenekart állított fel. S ha Monteverdit személyesen nem ismerte is: drámai szövésű művészete minden bizonnyal hatással volt rá. Ugyanakkor épp mestereihez képest világlanak fel művészetének legsajátosabb jegyei. Elsőként zenei ökonómiájára utalhatunk, melyben mindig kiemelkedik a szöveg tartalmi lényege, eleve kiszorul belőle viszont minden színpadiasság. Azután: a Monteverdi-féle tragikum a fájdalom és a szenvedély végletes állapotaiban nyilatkozik meg csupán, s ez inkább a görög mitológia sorsüldözötteinek világára üt, míg Schütz a radikális bűnösség bibliai tanítását visszhangozza. Azokban a Passióiban fejeződik ez ki legnyilvánvalóbban, melyekről Pilinszky János a következőket írta: „Schütz magányos óriása a zenének. Műveit a harmincéves háború poklában komponálta. Tragikus, mégis győzelmes életműve kivételes erővel int, bátorít és tanít ma is. Arra int, hogy a háború nem hegy- omlásszerű, idegen katasztrófa, hanem bűnös természetünk következménye és lelepleződése. Orvosságul Schütz a jézusi erények valódi gyakorlatára buzdít. Passióival annak szavait idézi, ki a kard ellen a legszelídebben és legbátrabban tiltakozott, s ki az erőszak fölött örök győzelmet aratott, példát adva, és útmutatást valamennyiünknek..(P. J.: Aki csak füllel hallgatja..., Üj Ember, 1965. V. 23. Kötetben: Szög és olaj, Bp., 1982., 131.) 3. Hogyan élt a Megváltó lénye Heinrich Schütz hitében? S milyen kifejezését sikerült ennek adnia zeneművészetében? Főművének, a Sieben Worte Jesu Christi am Kreuz című motettának az értelmezése válaszolhat kérdéseinkre. Alkotását Schütz 1645-ben, hatvanéves korában, egy egész élet hívő tapasztalatával komponálta. Énekes és zenei keretbe illesztett tárgya: az Üdvözítőnek az Evangéliumok által lejegyzett utolsó hét szava a golgotái keresztfán. (SWV. 478. ETERNA 026 233.) A két kórust mozgató előjáték („Introitus”), valamint az azt követő hangszeres bevezetés („Symphonia”) elénk idézi az utat, melyen Krisztus „mint bárány mely mészárszékre vitetik ... megnémult az őt nyírok előtt” (Ésa.
