Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
52 H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA Istent, mint aki legelőváltoztatásaik és vándorlásaik során vezette őket, és megőrizte őket mindenekelőtt a pusztai veszedelmektől. Az ismert 23. zsoltár — „Az Ür az én pásztorom, nem szűkölködöm...” — bár későbbi időből származik, éppen a kezdő versekben azt az ősi, Isten iránti bizalmat írja le, amelynek gyökerei a korai nomád időkre nyúlnak vissza. Különösen fontos volt ez az oltalom, amikor egy nomád törzsnek szárazság vagy a szomszédokkal való viszály miatt új legelőt kellett keresnie — ezt nevezi az etnológia transzmigrációnak —, és a sejk inspirációt várt az istenségtől, aki útba igazította őt új, takarmányban gazdag legelők felé. Történetileg egy ilyen transzmigráció áll Abrahám Mezopotámiából való kivándorlása mögött csakúgy, mint az Egyiptomból való kivonulás mögött. Ennek az Istennek a közelségét élték át — mint említettük — a szomszédokkal való összeütközések, háborús konfliktusok idején. Az Ószövetség honfoglalási elbeszéléseiben még ma is felismerhető, hogy ilyen esetekben Istent egészen természetes módon a maguk oldalán tudták, vele vonultak a harcba, és győzelem esetén azt Isten győzelmeként értékelték. Ebbe az időbe nyúlik vissza a láda használata is. Ez eredetileg vagy egy üres trón volt, vagy pedig egy szent köveket tartalmazó láda, amely Isten jelenlétét szimbolizálta, és ennek a hitnek adott szemléletes bizonyosságot. És még valami felismerhető ma is e szövegekben: az, hogy az ősatyák még egyáltalán nem Jahvét tisztelték, ahogy az Ószövetség Istenét később általában nevezték. Hasonló isteneket tiszteltek, mint más akkori nomád törzsek. És még fontosabb megfigyelés, hogy a monoteizmust a későbbi Ószövetség értelmében ők még nem ismerték. Bár rendszerint minden törzs csak egy istent tisztelt, de mindenki előtt világos volt és egyáltalán nem vitatták, hogy más törzseknek más isteneik vannak. így olvassuk ma is lMóz 31-ben, hogy egy Jákob és Lábán közötti megállapodásnál Jákob Ábrahám Istenére és Izsák félelmes Istenére, Lábán pedig apjának, Náhór- nak Istenére esküdött. Az Ószövetség kezdetekor tehát egy olyan hitet találunk, amely ezzel a nomád életmóddal és élményvilággal van szoros kapcsolatban. E hit lényege az ősi bizalom Istenben, amely Istent abban tapasztalja meg, hogy ő hordozza ezt az életet, és a nehézségek idején segítségül hívható. Nem kétséges, hogy ez az istenértelmezés a mai hitünknek is fontos vonását fejezi ki. Ha pl. gyermekimádságokat figyelünk meg, azt találjuk, hogy azok lényegében nemigen különböznek ettől az ősi hittől. De nemcsak gyermek- imákat említhetnénk itt. Egyébként is van egy általános Istenben való bizakodás, amelynek azonban gyakran csak laza kapcsolata van a bibliai istenhittel. Ennek ellenére a hitnek ez az aspektusa jogos. Viszont Izrael története és a mi tapasztalatunk azt tanítja, hogy ez a hit magában elégtelen. 2. Az Izraelbe később bevándorolt nomádok egy második csoportja egészen más istenélményt hozott magával. Ók Isten megjelenéséről számoltak be, amely Isten hegyénél történt. Ezt a hegyet az Ószövetségben vagy Sínainak vagy Hórebnek nevezik. Itt is érvényes: amit ma a Sínai-elbeszélésben olvasunk, az sokkal későbbi időből származik. Ez mindenekelőtt azokra az elbeszélésekre áll, amelyek arról szólnak, hogy Mózes az Isten hegyénél egy sor rendelkezést és törvényt kapott. A Sínairól szóló régi szövegekben any- nyi az egybehangzó közlés, hogy Isten ezen a hegyen lakik, s ott hatalmas, mennydörgésekkel és villámlással, füsttel és tűzzel kísért természeti jelenségek közepette lehet őt észlelni. Nem egészen biztos, hogy a háttérben
