Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Veöreös Imre: „Fényben, borúban te maradj velem!” Szabó József emlékezete
VEÖREÖS IMRE: SZABÓ JÓZSEF EMLÉKEZETE 1'9 Győri korszakának felejthetetlen része a közösségteremtés. Mintegy tízen voltunk, közel tíz éven át, győri székhellyel, különböző egyházi szolgálatban működő lelkészek. Hetente egyik este összeültünk. Mindegyik más egyéniség, különböző adottságokkal. Nem fogta össze a társaságot más, csak a közös ügy. „Csupán” beszélgettünk. Ennek a körnek éltető lelke ő volt. Éppen a nyitottságával, másokban a termékeny gondolatokat megmozgató, belőlük az értékeket előhozó érdeklődésével. Győrött vált egyházunkban a sajtó első emberévé. Amit teremtett, ma már a múlté, de akkor ez éltető kenyér volt sokaknak. Túróczy Zoltán kezéből vette át a Harangszó országos hetilap szerkesztését, megteremtette a Harangszó-nyomdát, kiadóvállalatot, könyvkereskedést. Szerkesztette tíz éven át 40 000-es példányszámban a Harangszó. Naptárt, amely az ő kezében lett kalendáriumból egyházi évkönyv. Irt és fordított. Két művét különösen ajánlom figyelembe, egyházi könyvtárban bizonyára elérhetők. Stanley Jones-nak, India modern értelemben vett misszionáriusának a pünkösdre váró egyházról szóló könyvét Krisztus a világ országútján címen bocsátotta a hazai kereszténység elé. Jer, örvendjünk keresztyének! címen pedig Luther írásaiból összeállított napi áhitatoskönyvet fordított. Kisebb műveinek, cikkeinek se szeri, se száma. Tömör mondatai nem egyszer telitalálatok. Podmaniczky Pál teológiai tanár nekrológját szerkesztői kérésemre a Lelkipásztor 1949. évi novemberi számában egy oldalon foglalta össze. Mintha márványba véste volna. Így kezdődik: „Nagyra tágult, tiszta szempár, szüntelen mosoly, nagy szív, melég szó, semmi összetettség, csupa egyszerűség: ?z volt Podmaniczky Pál. Ügy járt közöttünk, mint az evangélium derűs fárosza, minden vonásán, mozdulatán átragyogott az örök nagy örömhír.” Izzott szívében a magyarság szeretete. Volt olyan helyzet, amikor magyar faji törekvés vádjával gyanúsították, de tisztán került ki az ügyből. Mai szemmel sem lehetne nacionalistának látni, ha régebbi írásait olvassuk. Ellenben forrón szerette magyar népét a népiség ápolásával is. ____ E sorok írásakor került kezemhez a győri egyházközség által megjelentetett prédikációja Erdély egy részének visszatérése alkalmából. Az istentisztelet idején, 1940. szeptember 15-én vonult be Horthy Miklós fehér lovon Kolozsvárra. És Szabó József igehirdetésének alaptémája abban az órában a győri öregtemplom szószékén: Istennek „mélységesen elkomolyító, befelé fordító, önvizsgáló bűnbánatra késztető üzenete”. Mózes első könyve 37,3—11 alapján a „magyar bűnöket” vette sorra: testvérgyűlölet, személyválogatás, úrhatnám- ság. „A hazának éppen ezek ellenkezőjére van szüksége: személyválogatás nélküli testvérszeretetre és szolgálatos lélekre” — foglalja össze mondanivalóját. Többek között ezeket is mondta: „Ebben az országban még ma is vannak első-, másod- és harmadrendű polgárok. Bíborban feszít az egyik, rongyokban gyalázkodik a másik. Dúsan lakozik az egyik, nyomorog a másik. Sehol nem tudják olyan bántó éllel kiejteni ezt a szót, hogy paraszt, mint nálunk, sehol sem tesznek olyan felszínes és helytelen alapon különbséget úriember és nem úriember, úriasszony és nem úriasszony között, mint nálunk. Sehol sem bélyegzik az embert olyan könnyen kommunistának, ha szociális igazságot követel, mint nálunk. Isten nem azért teremtette Kánaánnak ezt a földet, hogy az egyik habzsolva éljen rajta, a másik pedig megszökjék róla.” Örömünnepnek mondta Szabó József is azt a napot — alig voltak akkor, akik nem osztoztak az örömben, mert előre láttak —, de hallatlanul merész prófétai szót mondott ki: Isten felelősségre vonó igéjét hirdette az örömmámorban úszó magyar népnek. Aligha hiszem, hogy ne lett volna kivétel ez a beszéd azon a napon. Nem igen akad
