Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Veöreös Imre: „Fényben, borúban te maradj velem!” Szabó József emlékezete
18 VEÖREÖS IMRE: SZABÓ JÓZSEF EMLÉKEZETE amennyit engedjük, hogy ő szóljon nekünk. Sokkál többet akarunk tenni érte mi, állítólagos szolgálat Írve alatt, mint amennyit engedjük, hogy ő tegyen értünk. Pedig Jézus Krisztus nem tétlen bálvány, aki keleti kényúrként gubbasztó helyzetben várja a hódolatot, hogy eléje járuljunk, ö az Isten Fia, az Ür szenvedő szolgája, megöletett Bárány, aki jött az elveszettek keresésére, aki megmossa a bűnösök lábát és aki szolgálni akar nekem, s az én iránta való szolgálatom mértékét és értékét az szabja meg, hogy mennyit engedek őneki szolgálni nekem. — Hetvened vasárnapja, böjtelő. Lassan feltetszik ismét a golgotái kereszt. Testvérem! Krisztus azért jött, hogy azon a kereszten érted meghaljon és halálával megváltson. Annyit ér az én szolgálatom, amennyire engedem, hogy Krisztus a kereszten szent vérével engem megváltson. És most kedves győri gyülekezet, amikor az Isten elszólító akaratából búcsúzom tőled, úgy érzem, ha van bocsánatot kérni valóm — aminthogy van —, nem annyira azért kell bocsánatot kérnem tőled, hogy nem alkothattam többet közötted, hogy a győrújfálui templomot nem tudtuk elkezdeni és az új templom nem tudott befejeződni, hanem azért kell bocsánatot kérnem, hogy nem töltöttem több időt a Mária zsámolyán ülve a Krisztus lábainál. Mert ha ott több időt töltöttem volna, akkor biztosan a külső alkotó munka terén is több lett volna az eredmény. És hogyha búcsúzásomkor van kémivalóm — aminhogy van —, nem kérhetek tőled mást, győri gyülekezet, minthogy imádkozz értem, hogy ezentúl több időt tudjak tölteni Krisztus lábainál egy meglódult, felkavarodott, rohanó, robotos, egyoldalúan Márta-világban. És hogyha van kívánnivalóm a számodra —, aminthogy van kívánnivalóm, győri gyülekezet, azt kívánom neked, áldjon meg az Isten téged olyan lelki- pásztorokkal és olyan hívekkel, akik sok időt töltenek a Mária zsámolyán Krisztus lábainál, igével töltekezve. Mert tetszett az Istennek, hogy az egyházat ne a sürgő-forgó Mártákkal, hanem a csendes Máriákkal éltesse. És ha ez az ő felséges végzése, akkor az ember azt vegye alázatosan és engedelmesen tudomásul. Tartsák ehhez magukat hívek is, papok is. Ámen.” Szabó József vonzóerejét kiemelkedő igehirdetői adottsága mellett nyitott egyéniségének köszönhette. Belülről jövő, természetes nyitottság jellemezte. Hogyan tudott a legegyszerűbb emberre is odafigyelni! Érdekelte, amit a másik tud, érez, gondol. S ez a tulajdonsága ki csillant szeméből, ráült arcára, mosolyára, amikor valakivel beszélt. Bízott is az emberekben. A bizalom, a figyelem, a ragaszkodás tette, hogy olyan sokan érezték őt barátjuknak. Ez a beiső magatartás hozta magával, hogy állandóan kész volt tanulni másoktól. Ö, a könyvek szerelmese, antikváriumok élethossziglani böngészője, aki rengeteget olvasott szakirodalmat és szépirodalmat —, tudásának, teológiai látásának, műveltségének jelentős részét nem betűkből, hanem élőszóból merítette. Nem felejtem el a látványt, amikor egyszer Gyenesdiáson, lelkészkonferencián hallgatta az akkor köztünk járt kolozsvári evangélikus lelkészt. Járosi Andort. A fűvön ültünk. Szeme a beszélőn csüngött, arcán annak az embernek repeső kifejezése, aki szomjasan éppen tiszta forrásvízből iszik. Pedig Andor bácsi — így becézték a középkorú férfit — nem volt jó előadó. Töredezetten beszélt, de kincsek gördültek szavából annak kezébe, aki a nyers kőzetben fel tudta fedezni az aranyércet. És Szabó József, a kitűnő szónok, mohón vette magához a nehézkesen születő mondatokból a rejtőző aranyat. Victor Jánost is, akinek viszont minden mondata azonnal nyomdába kerülhetett volna, így hallgatta valamikor a tahi fennsíkon a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség esti tábortüzénél — maga is mint előadó. Az pedig mélyen megtisztelő néhányunk számára, hogy tőlünk, fiatal kezdőktől is tanulni akart, nyíltan, leplezés nélkül, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
