Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Bodrog Miklós: Segít vagy sorvaszt? Szerepszemélyiségünk: a jungi „persona”
82 BODROG MIKLÓS: SZEREPSZEMÉLYISÉGÜNK A persona rabját komolyan figyelemeztetheti egy-egy rövid, átmeneti helyzet, amelyben kiderül, hogy maszkja nélkül mintha súlyos légszomjjal küzdene. Rangos úr — nevezzük így — drága külföldi társasutazásra fizetett be, de két napnál tovább nem bírta, hogy ott ő csak egy a sok utas közül, és hazamenekült. Amikor itthoni mikroklímájában megint rangján szólították, kezdett visszatérni bele az élet. (Milyen élet?) Egy idős főorvos így szűrte le idevágó tapasztalatait: „Aligha van szánalmasabb látvány, mint Mr. Nagyúr felülvizsgálatkor, csak a bőrébe öltözötten, díszruha, udvaroncok és emelvény nélkül.” — Annyit érünk, amennyit a szerepünk nélkül érünk. A nagyobb hatáskörű társadalmi szerepekben a persona jó működéséhez három dologra van szükség. 1. Feleljen meg az egyén eszményképének, annak, hogy milyen ember szeretne lenni. Aki költőnek termett, azt ne erőltessék ügyvédnek, a zene szerelmeséből se akarjanak orvost faragni, amint azt Vergilius, illetve Händel esete mutatja. Akadt olyan tekintélyes atya, aki fiait a neki tetsző hivatásra szorította — bár ne tette volna! Tiszteletreméltó belső hajóerő nélkül elgörbül minden pálya. 2. Tudnunk kell, mit várnak el tőlünk a választott tisztségben, hivatásban. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, annak túl sok konfliktusa lesz. Még a határozott egyéniségnek is tudnia kell alkalmazkodni. Példaként egy kínai közmondás: Aki nem tud mosolyogni, ne nyisson boltot. 3. Számot kell vetni a testi és lelki alkalmassággal is. Gyerekekkel, betegekkel való foglalkozáshoz elengedhetetlen (volna) az érzelmi gazdagság, egzakt kutatóprogramhoz pedig a kiművelt logika. A tervező vagy művész aligha nélkülözheti az intuíciót, a kivitelező pedig a kézzelfogható dolgok iránti jó gyakorlati érzéket. Az adott szolgálati ágban várható pszichikai és fizikai terheléseket is bírnia kell a jelöltnek, különben a legszebb szándék is megfeneklik. A „szerepveszély” annál fenyegetőbb, minél több lefojtott érvényesülési, elismertetési indulat, kisebbrendűségi és sérelmi érzés fűti titkon a „szereplőt”; minél szorongatóbb engedelmességet kényszerítettek rá gyermekkorában (talán nem is nyíltan); minél hiúbbá tette például az atyai elvárás és az anyai bálványozás; s minél önhittebben téveszti össze saját nagyon is esendő személyét az általa képviselt szép eszmével-hittel (mintha a Krisztus szamara azt gondolná, hogy neki szól a hozsánna). Senkitől ne várjunk el pontosan kedvünkre való szerepalakítást! Pascal mondta: „Aki az angyalt akarja játszani, az ördög szerepében fogja találni magát.” Szerepében az segít, akinek „hivatalos” magatartásán is átsüt emberségének melege és hite.
