Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Veöreös Imre: „Fényben, borúban te maradj velem!” Szabó József emlékezete
VEÖREÖS IMRE: SZABÓ JÖZSEF EMLÉKEZETE 17 a Márta—Mária vitája. Legtöbbször győz Márta. Meg kell állapítanunk, hogy ma a Márta stílusa van felül. Meglódult rohanásban lohol ez az egész világ. Zakatoló masinák lettek az emlberök, s hely sincs, idő sincs az elmélyedésre. A dolgozó ma különb nevezet, mint a szent — még akkor is, ha a dolgozó nem is dolgozó, a szent pedig csakugyan szent. Elfelejtjük, hogy minden dolognak, minden munkának gyökere a szellemi és lelki világból táplálkozik. Előbb-utóbb vészesen kitűnik minden olyan tevékenységnek gyökértelensége és gyümölcstelensége, amelyik nem az elmélyedésből táplálkozik. Ha a Máriák alól kirántjuk a Jézusra való hallgatás zsámolyát, előbb-utóbb megáll a Márták főzőkanala. A francia forradalomban, mikor az embereket arra kényszerítették, hogy vasárnap is dolgozzanak, az lett a vége, hogy kezdtek hétköznap sem dolgozni. Minket azonban ez a kérdés nem annyira világi vonalon, hanem egyházi vonatkozásban érdekel. Ez az ige mérlegre helyezi igen komolyan egész gyakorlati egyházszemléletünket. Valljuk be, hogy az egyházi életben is Márta a közkeletű ideál. Nagyüzemszerű egyházi gépezetünk sokkal inkább mutatja a Márta sürgés-forgását, mint a Mária elcsendesedését és igehallgatását. Könnyű ezt meglátni néhány egyszerű példán. Ha teszem azt halljuk, hogy ebben vagy abban a gyülekezetben eleven egyházíi élet folyik, vajon mire gondolunk? Olyan gyülekezetre gondolunk, ahol sok az imádkozó? Sokan sokszor vesznek bűnbocsánatot az Úrvacsorában? Sokan térnek meg bűneikből? Nem annyira ilyen gyülekezet jut eszünkbe az eleven egyházi életre gondolásnál, hanem olyan, ahol jól befolyik az egyházi adó, szép az adakozás, nagyon sok az egyháztársadalmi egyesületi mozgolódás és gyakran tartanak vallásos estet. Ha azt halljuk, hogy jó evangélikus, jó keresztyén — vajon milyen ember arcképe áll elénk? Olyan emberé, akinek neve be van írva az élet könyvébe (Jel 3,5), aki Jézust elfogadta bűnei Megváltójának és ezzel általment a halálból az életbe? Nem annyira ilyen ember jut eszünkbe, hanem olyan ember, aki jól betölti, megteszi a keresztyén ember életének, kötelességeinek a Márta-szerű dolgait. S végül, mikor egy gyülekezet lelkipásztort választ, a sokféle szempont között, hogy az illető jó szónok legyen, nagy hanggal a nyelve alatt, sokat tudjon, reprezentálni képes legyen, szervező erő legyen és a többi ilyen külső szempont mellett kíváncsi-e a lelkészválasztó gyülekezet a legfőbb szempontra, ihogy vajon a lelkipásztor mennyi időt szokott tölteni Krisztus lábainál, odahallgató csendességben? Egy bizonyos: hogy Krisztus Urunk a Márta—Mária típus vitájában határozottan Mária mellé állt, éspedig nem is csak közvetítő és áthidaló értelemben, mint ahogy mi szoktuk legtöbbször ezt az igét megoldani, hogy próbáljuk összegyúrni a két típust: igen, fontos a Mária dolga, de azért éppen olyan fontos a Mártáé is. Jézus Krisztus itt egészen egyoldalúan áll oda Mária mellé. Márta, te ezerfelé téped, szaggatod magad, de a szükséges, amikor itt vagyok, csak egy: a jó részt Mária választotta. Ezt az a Jézus mondja, akit ugyancsak nem lehet megvádolni azzal, hogy az élet gyakorlati teendőit lenézte. Az a Jézus mondja ezt, aki pont az előző történetben éppen a semmittevésért rója meg a levitát és a papot, aki elkerülte a jerikói úton kirabolt embert és a samaritánust dicséri meg azért, mert felvette annak gondját. — Mit jelent ez? Amikor és ahol Jézus Krisztus megjelenik, ott minden tevékenységnél fontosabbnak tartja az ő hallgatását. Ezért mindent el kell hagyni. Légy nyugodt, Mária — ha csakugyan jó volt a hallgatása.— majd felkel, majd megragadja a szolgálat üstökét és be fogja hozni. Az ünnepnapot megszenteljed akkor is, ha rendben van a szénád, és a legfontosabb teendőidhez se a templomtól spórold el az időt. Jézus még az érte végzett szolgálatnál is fontosabbnak tartja az ő igéjénetc hallgatását. Amikor az ő látogatásának és jelenlétének a drága ideje és alkalma itt van, akkor nem a sürgés-forgás a mi dolgunk, hanem a csendes hallgatás. Gyakorlatilag:' akármilyen fontos például a templomépítés, sokkal fontosabb a templom kincse, az ige és szentség. És vegyük tudomásul, hogy az anyaszentegyház nem sürgő-forgó embereknek a helye, hanem a Krisztus lábaihoz kuporodó, igét hallgató embereknek a helye. Egyházi egyesületek zaklatott elnökei és emberei ne feledjétek: az az igazi szolgálat, krisztusi szolgálat, mikor hallgatjátok az ő igéjét. Mindez pedig azért van, mert Jézus Krisztus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon nekünk. Nem az a lényeges, amit én teszek érette; az a döntő, amit ő tesz értem. Egész keresztyénségünk azon romlik, hogy sokkal többet beszélünk őróla, mint
