Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Udvaros Béla: „A kegyelem... úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből”. Shakespeare: A velencei kalmár
74 UDVAROS BÉLA: A VELENCEI KALMÁRRÓL Azok alapján, amiket eddig megállapítottunk, mindenekelőtt a darab műfaját kell meghatározni. Miért bonyolult ezt megtenni a Kalmárnál? Azért, mert hol tragédiaként játszották, hol vígjátéknak; hol ez volt a darab hőse, hol az. Kétségtelen van tragikus és van komikus lehetősége is; vannak mesés és reális elemei is. Nézzük meg először a reális elemeket. Ilyen elsősorban a színhely, Velence. A reneszánszkori Velence képe piaccal, üzleti tevékenységgel, kamatlábbal, áruval megrakott hajókkal, nagy kockázatokkal a kor merkantil életét mutatja. Reális Shylock váltója, mint értékpapír. Reális a tárgyalás előkészítése (dogé, bírák, Antonio „előzetes letartóztatása”), sőt az objektív igazságra való törekvése a tárgyalás szellemét is reálissá teszi. Most nézzük meg a meseszerű elemeket. Már a kezdete ilyen, amikor Bassanio hírt ad barátjának Belmont tündérszép úrnőjéről, s a kérők versengéséről. Meseszerű a három ládika, az egy font hús kamatzáloga, Jessica apródruhában való kalandos megszöktetése a karneváli éjszakából, Antonio összes gályájának különböző helyeken egyszerre történő elsüllyedése, meg hogy éppen a Portia számára egyedül rokonszenves Bassanio választja a helyes ládikát, Portia és Nerissa álruhás megjelenése a tárgyaláson, a gyűrűjáték, és végül hogy Antonio elveszett három hajója mégis befut a szerencsés vég érdekében. Ha csak a számarányt vetjük össze, akkor is 9 : 4 a meseszerű javára. De ha a reális elemnek vett tárgyalás jogi problémáit jól megnézzük, akkor azt látjuk, hogy nem Itáliában élünk, hanem a mesében, amely így kezdődik: élt egyszer Belmontban egy fiatal, gazdag és csodaszép leány. Atyja, vagyo- nán kívül, három zárt ládikát hagyott reá — aranyból, ezüstből és ólomból valót. Fogadalmat tétettek vele, hogy annak a férfinak lesz a felesége, aki az ő képét tartalmazó ládikát választja e három közül. Olyan országban vagyunk, amely sohasem volt a római jognak alávetve; jókkal inkább a „beautiful nonsense”, a szép képtelenség költői világában. Mindezek alapján a darab műfaja mesés reneszánsz komédia (mint a Szentiván-éji álom, a Vízkereszt, a Sok hűhő stb.). Ezek szerint a darab Portia körül forog. Az első színben Bassanio azért kér pénzt kölcsön Antoniótól, hogy elmehessen kérőként Portiához. Antonio ■’ miatt kötelezi el magát Shylocknál. A darab minden eseménye közvetlenül vagy közvetve őérte vagy őáltala történik. A darab szereplőinek hierarchiájában Portia a középponti, a legfőbb személy. Aztán következik Antonio és Bassanio. S az epizódszereplők közül csak az egyik — igaz, a legfontosabb — Shylock. Ebben a sorrendben vizsgáljuk meg őket. (A műből Vas István fordítása alapján idézek.) „Ha két isten fogadna fenn az égben [ S a mérlegen két földi asszony ülne / S egyik Portia, úgy a másikat még / Meg kéne toldani; e nyers világon / Nincs mása.” Shakespeare talán minden kortársánál jobban magasztalja a nőt. Gyakran kifejti, hogy a nők szépsége és tekintete növeli a férfiak erejét és tehetségét, nemesebb feladatokra teszi őket képessé. Nők nélkül nem lenne költői ihlet, az ő szemükből árad az igazi proinétheuszi láng, ébren tartják, magukba foglalják és táplálják az egész világot. Hogy Shakespeare mennyire csodálja a nőket, az is bizonyítja, hogy jóformán minden vígjátékának a hőse, főszereplője nő: Rosalinda, Beatrice, Viola, Imogen, a két windsori „víg”-asszony, Kata, Titánia, Helena, s itt van Portia. A shakespeare-i vígjátékban mindig a nő uralkodik. Portia pedig erények dolgában talán mindegyiken túltesz. Azt mondják, a szépség, jóság,
